Az E.On, a Mol Földgázellátó Rt. és a Mol Földgáztároló Rt. megvásárlásának keretében vállalta az Európai Bizottsággal szemben, hogy pályázat keretében továbbadja egy Magyarországon működő E.On érdekeltségi körébe nem tartozó harmadik félnek („third party Gas Trader”) a Mollal fennálló gázbeszerzési szerződésének 50 százalékát.
Ezt a pályázatot nyerte meg a Tigáz, az ország legnagyobb gázelosztó és gázértékesítő társasága, amely több mint 1,2 millió fogyasztónak szolgáltat, piaci részesedése pedig körülbelül 35 százalék. Ezen pályázatban a több mint 800 ezres ügyfélkörrel rendelkező Fővárosi Gázművek Zrt. volt a Tigáz Zrt. partnere, így a két legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező társaság gazdálkodhat a szerződött gázmennyiség által biztosított forrásokkal, amely a liberalizálódó hazai gázpiacon megnyíló új lehetőségek széleskörű kihasználását és a piaci kockázatok csökkentését teszik lehetővé.
A szerződés teljes gázmennyisége kb. 7,5 milliárd köbméter, amely 2007 és 2015 között kerül átadásra. – Már a 2007. július 1-től előirányzott teljes piacnyitásra is gondolva, jelentős lépésnek tartom, hogy a Tigáz nyerte meg a contract release-t, hiszen ezzel hosszú távra biztosítani tudunk fogyasztóink számára egy jelentős mennyiségű földgázt, import kötöttségek nélkül, valamint kedvezőbb gazdasági feltételekkel – nyilatkozta Dott. Cesare Cuniberto, a Tigáz Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Vasanits Dezső, a Fővárosi Gázművek Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint, a szerződésben biztosított források jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a Főgáz a fővárosi gázszolgáltatás 150 éves évfordulóját követően megbízható partnerként álljon ügyfelei rendelkezésre szabad piaci körülmények között is. A Tigáz Zrt. a 2005-ös évben kb. 3,4 milliárd, a Fővárosi Gázművek Zrt. több mint 2,5 milliárd köbméter gázzal látta el az ország lakossági és ipari fogyasztóit. A pályázatot kiíró E.On Földgáz Trade Zrt. igazgatóságának elnöke, Matthias Keuchel a következőképpen értékelt: – A contract release program újabb fontos lépés a magyar gázpiac liberalizációja irányába. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.