BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebben utaztak fapadossal - Visszatérnek a "hagyományoshoz?"

A hagyományos légitársaságok hónapja volt október Ferihegyen: miközben a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) mintegy 740 ezer utast szolgált ki, 1,5 százalékkal többet mint egy éve, a diszkont légitársaságok utasszáma 4,9 százalékkal csökkent, a hagyományosaké 7,6 százalékkal emelkedett 2005 októberéhez képest.

A BA pénteki közleménye szerint október végéig - az elmúlt 12 hónapban - 6 százalékkal, 8 millió 300 ezerre nőtt a légiutasok száma.

A közlemény idézi Stewart Wingate-t a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki szerint az októberi utcai zavargások és erőszakos cselekmények továbbra is éreztetik hatásukat a beutazó forgalmon.

A hagyományos légitársaságok októberben mintegy 510 ezer utast regisztráltak, számuk október végéig - 1 év alatt - elérte az 5 millió 400 ezret, ami 10,5 százalékos növekedés a 2005-ös év hasonló időszakához képest.

A BA az év tizedik hónapjában összesen 191 ezer 497 diszkont-utast regisztrált, velük együtt az elmúlt egy évben 2 millió 220 ezerre emelkedett az utasszám, 0,5 százalékkal maradva el az előző év hasonló időszakától. A diszkont légitársaságok már szeptemberben is kevesebb utast szállítottak mit egy évvel korábban, az egy évre visszatekintő forgalom ugyanakkor egy hónapja még 2,9 százalékos éves emelkedést mutatott.

A repülőgépmozgások száma idén októberben 1,6 százalékkal emelkedett, több mint 11 ezer fel-, és leszállás történt a budapesti repülőtéren. Az elmúlt 12 hónapban Ferihegy megközelítően 125 ezer gépmozgást regisztrált, 1,1 százalékkal többet mint tavaly ilyenkor. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.