Milliárdos adóhátralékot fizetett ki a TNK-BN
A brit-orosz TNK-BP Holding pénteki bejelentés szerint eleget tett a 2002 és 2003-as évekből származó adóhátraléka kifizetésének. A Vedomosztyi című lap értesülését az összegről, amely szerint összesen 1,5 milliárd dollárt fizettek ki, a cég nem erősítette meg.
A TNK-BP szóvivője szerint a kifizetés nem érinti a társaság idei pénzügyi eredményét, sem a jövő évi - 30 százalékos növekedés révén 3,4 milliárd dollárra tervezett - fejlesztési terveket. A Vedomosztyi szerint a TNK-BP pontosan annyi adóhátralékot törlesztett, amennyit (1,46 milliárd dollárt) jövőbeli adófizetési kötelezettség címén mutattak ki a harmadik negyedévi pénzügyi beszámolójában.
Az orosz kormány több, részben külföldi érdekeltségű olajtársasággal - köztük a Shellel szemben is - támasztott hátralék-követelést. Jurij Trutnyev, az ásványkincsekért felelős orosz miniszter nemrégiben azzal fenyegetőzött, hogy megvonják a Shelltől a Szahalin-2 olaj- és gázmező kiaknázására jogosító koncessziót, ha a cég nem tisztázza a környezeti károkkal kapcsolatban felmerült kérdéseket.
A miniszter azon programok felülvizsgálatát is kilátásban helyezte, amelyeken a francia Total, illetve a brit-orosz TNK-BP munkálkodik. Egyes bírálók úgy vélik: Oroszország újabban erősen megkérdőjelezi a külföldi energiakonszernekkel még a kilencvenes években kötött szerződéseket, amelyeket újra szeretne tárgyalni, lehetőség szerint magasabb orosz részesedést elérve. (MTI Eco)


