Milliárdos Elmű-beruházás
A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) az idén több mint 17 milliárd forintos beruházást hajtott végre, ebből közel hatmilliárdot az ellátás gerincét adó fő elosztóhálózat fejlesztésére, 7,7 milliárdot pedig az elosztóhálózatra költött – tájékoztatott Konrad Mußenbrock hálózatért felelős igazgatósági tag.
Az év folyamán a cég közel 65 ezer fogyasztásmérőt cserél ki; a szerződésszegő és szabálytalan vételezések felderítése érdekében több mint 62 ezer ellenőrzést végez. A hálózati veszteség az elmúlt öt esztendőben 1287-ről 1010 GWh-ra csökkent. Az üzemzavarok száma az elmúlt években folyamatosan mérséklődött, Budapest mutatói immár jobbak, mint az európai átlag.
Tavaly a nagy- és középfeszültségű hálózaton belül 885, a kisfeszültségű hálózatban pedig 13 013 üzemzavar volt, ami 2001-hez képest 25, illetve 33 százalékos javulás. Decemberben helyezik be a Bugát utcai alállomást kiváltó 120/10 kV-os, a városkép védelme érdekében a felszín alatt megépülő vérmezői alállomás két, egyenként 80 tonnás transzformátorát.
A tervek szerint 2007 harmadik negyedére elkészülő, 1,7 milliárd forint értékű beruházás generálkivitelezője a SAG Hungária Kft. Az Elmű jövő évi tervei közül Konrad Mußenbrock a kaszásdűlői, a zuglói, a népligeti és a váci alállomások rekonstrukcióját, valamint a 120 kV-os olajos kábelhálózat cseréjének megkezdését emelte ki. CSF


