A „többes játszma” a szolgáltatóknak újabb fontos lépés a bevételek növeléséért és az ügyfelekért folytatott versenyben. Az évi ezermilliárd forintot meghaladó forgalmú magyarországi távközlési piacon az ilyen típusú ajánlatok már több mint egy éve léteznek, de eddig csak a kábelhálózatokon voltak elérhetők. Novembertől viszont már két internetszolgáltató, a T-Online és a TVnet is belépett a piacra a már említett IPTV-szolgáltatás beindításával, jövőre pedig újabb cégek jelezték hasonló terveiket.
A verseny lassan bontakozik ki, a kábelesek között is egyelőre csak a legnagyobbak (UPC, T-Kábel, Fibernet) kínálnak telefonszolgáltatást is az internet és a televízió mellé. A kisebb kábelszolgáltatókat egyelőre a legnagyobb vezetékes telefoncégek – Magyar Telekom, Invitel – korlátozzák ebbéli törekvéseikben, pedig robbanásszerű változásokat idézhetne elő a megjelenésük ezen a piacon.
A helyzetet már a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is kifogásolta, és felszólította a jelentős piaci erejű szolgáltatókat, hogy szüntessék be versenykorlátozó magatartásukat. Az NHH közleményében figyelmeztette az érintett szolgáltatókat arra, hogy ha nem tudják vagy nem kívánják a piaci anomáliát feloldani, akkor a hatóság jogi eszközökkel fogja kikényszeríteni azt.
Bizakodó a triple play hazai növekedési lehetőségeivel kapcsolatban Simó György, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Online vezérigazgatója. Megjegyezte, hogy a T-cso-porton belül a T-Online az internetalapú hangszolgáltatási (VoIP) technológiának köszönhetően is triple play szolgáltatóvá vált. Hozzátette: az IPTV nemcsak a választás szabadságát adja meg, hanem a kábelhez képest extra szolgáltatásokat is nyújt a televíziós piacon, egyebek mellett az online videokölcsönzéssel. Ennek a jelentőségét szerinte az adja, hogy a piacon ma már többnyire nem az ár, hanem a szolgáltatások minősége számít. Az IPTV önmagában is segít az internet minél szélesebb körű megismertetésében, hiszen a világhálót azokhoz is közel hozza, akik egyébként nehezen boldogulnak a számítógéppel.
A versenyhelyzetet maguk a kábelesek is üdvözlik – mondta Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. sajtókapcsolati igazgatója. Jobban összevethető lesz a szolgáltatások ár-érték aránya – tette hozzá. Szerinte a triple play fokozottabb megjelenésével végre a hazai ADSL-internet is felébredhet „Csipkerózsika-álmából”. Az egy csomagban kínált szolgáltatások száma az USA-ban és Nyugat-Európa néhány országában már négyre bővült a mobilpiaci ajánlatok bevonásával. Ez azonban a többes játszmát diktáló hazai operátorok szerint Magyarországon csak később következik be.
Simó György úgy látja, ennek az ideje legkorábban akkor jön el, amikor a mobil is IP-alapúvá fejlődik; ez még legalább három-öt évet jelent. Megjelenésével viszont már egyszerre három képernyő válik átjárhatóvá: a PC-é, a tv-é és a mobiltelefoné.
A quadroplay egyelőre a UPC magyarországi terveiben sem szerepel, noha a cég Hollandiában és Svájcban már kínál ilyet, az előbbiben a mobilt virtuális szolgáltatóként. A kábeltársaság szerint ma még a hazai mobilszolgáltatók sem akarják átengedni kapacitásaik egy részét külső operátoroknak. SGY–KZ
Utóbbi terület éves növekedési ütemét Nyugat-Európában 2010-ig 70 százalék felettire becsülik, az európai háztartások IPTV-penetrációja pedig a jelenlegi 1-ről 11 százalékra nő.
Világméretekben 2015-re 75 millió ember vásárolja a tévészolgáltatást internetes cégtől, jóval többen, mint kábeles vagy műholdas operátortól.
A távközlési piac globális bevétele csupán az internetalapú hangszolgáltatásból 2010-re megközelíti a 100 milliárd dollárt.
Utóbbi terület éves növekedési ütemét Nyugat-Európában 2010-ig 70 százalék felettire becsülik, az európai háztartások IPTV-penetrációja pedig a jelenlegi 1-ről 11 százalékra nő.
Világméretekben 2015-re 75 millió ember vásárolja a tévészolgáltatást internetes cégtől, jóval többen, mint kábeles vagy műholdas operátortól.
A távközlési piac globális bevétele csupán az internetalapú hangszolgáltatásból 2010-re megközelíti a 100 milliárd dollárt.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.