BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tombol a felvásárlási láz

A dotkomláz időszakában tapasztalt felvásárlási kedvet is túlszárnyaló akvizíciós hullám jellemzi az idei évet; az eddigi tranzakciók összértéke meghaladja a 3360 milliárd dollárt. Összehasonlításképpen: az internetes vállalkozások első fénykorának csúcspontján, 2000-ben egész évben 3300 milliárd dollár értékű felvásárlást jelentettek be a Dealogic pénzügyi kutató vállalat adatai szerint.

A tendenciát jól jellemzi a múlt hét eleje, amikor a vállalatok és a befektetők 24 óra leforgása alatt több mint 75 milliárd dollár értékű megállapodást jelentettek be. A megnövekedett vásárlási kedv több tényezőre vezethető vissza, de mindenképpen fontos szerepet játszik benne a nyersanyagigény szinte robbanásszerű növekedése, a pénzügyi piacok globalizációja, illetve a felvásárlásoknál igénybe vehető olcsó hitelek – derül ki a Financial Times öszszeállításából.

A bányászattól a kereskedelmen át a tőzsdékig egész szektorok alakulnak át, ahogy a megállapodások értéke az egekbe emelkedik, túlszárnyalva a hat évvel ezelőtti csúcsot is, az internetlufi kidurranása előtt. Az egyik legnagyobb felvásárlást a Blackstone amerikai koc-kázatitőke-társaság hajtotta végre, amely beleegyezett, hogy az adósságrendezéssel együtt 36 milliárd dollárt fizessen a chicagói központú, ingatlanbefektetéssel foglalkozó Equity Office Propertiesért. Szintén hatalmas összeget, 26 milliárd dollárt fizet a New Orleans-i Freeport-McMoRan a Phelps Dodge-ért, de úgy tűnik, a tranzakció jócskán megtérül majd, hiszen ezzel a világ legnagyobb, tőzsdén is jelen lévő rézipari vállalata jön létre. Ez a felvásárlás egyébként azt is mutatja, hogy a befektetők bíznak abban, a kínai gazdasági fejlődés a jövőben is magasan tartja a nyersanyagok árát.

A jelenlegi helyzet azonban nagymértékben különbözik a dotkomláz időszakától, teljesen más piaci környezetben zajlanak a felvásárlások. A mostani tranzakciók többsége készpénzes, nem részvénycserén alapul, és az ezredfordulóhoz képest jóval nagyobb szerepet játszanak az akvizíciós hullámban a kockázatitőke-társaságok. A felvásárlási láz jótékony hatással van a befektetési bankok bevételeire is, amelyek az összeolvadásoknál történő közreműködésért kért magas tanácsadási díj mellett a hitelekből is jócskán kiveszik a részüket.

Mindazonáltal egyes elemzők szerint a jelenlegi felvásárlási láz nem lesz hosszú távú; hosszú távon jókora kockázatokat rejtenek a tranzakcióknál felhasznált óriási hitelek is. Gazdasági viszszaesés esetén ugyanis az óriásira nőtt vállalatoknak is komoly problémát jelenthet majd a hitelrészletek törlesztése. A magasabb jegybanki alapkamatok pedig megrendíthetik a hitelpiacokat, amelyeknek nagy szerepük van a mostani pezsgésben. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.