A járatok napközben azonos időközönként, az óra ugyanazon percében indulnak, a menetrend összehangolásával pedig komplex csatlakozási pontok alakulnak ki. Ez a közösségi közlekedési rendszer mobilitást, rugalmasságot biztosít az utasok számára - fejtette ki Dikházi Tibor.
Elmondta, a jobb csatlakozási lehetőség egyben az eljutási és várakozási idő csökkenését is jelenti, az átszállás pedig mindenhonnan és mindenhová lehetséges lesz.
A hivatásforgalomban közlekedő utasok igényeinek megfelelően nő a vonatok száma, így várhatóan csökken a csúcsidei zsúfoltság, mindez két és félmillió ember közlekedését segíti Magyarország keleti részén.
Az ütemes menetrendben azonban nemcsak az elővárosi járatok, hanem a távolsági közlekedés is kiszámítható lesz: az IC vonatok jellemzően óránként, a gyorsvonatok kétóránként közlekednek, de a pénteki és a vasárnapi csúcs zökkenőmentes lebonyolítása érdekében további vonatokat indít a vasúttársaság - részletezte Dikházi Tibor.
Az ütemes menetrendet egyébként először a Dunakanyarban vezették be, másodikként az ország keleti részében, itt is sikerre számítanak a szakemberek. A kommunikációs vezető beszámolt arról, hogy több helyen óránkénti, egyes frekventált vonalakon csúcsidőben félóránkénti járatsűrűség lesz.
Munkanapokon óránkénti közlekedik majd a vonat Hatvan-Salgótarján, Hatvan-Szolnok, Miskolc-Füzesabony, Miskolc-Szerencs, Nyíregyháza-Szerencs, Nyíregyháza-Záhony, Nyíregyháza-Debrecen és Debrecen-Püspökladány között. A kelet-magyarországi tapasztalatok alapján a 2007/2008-as menetrendben további területekre is tervezik az ütemes, integrált menetrend kiterjesztését - közölte Dikházi Tibor.
Az új menetrend szerint az InterCity (IC) és a gyorsvonatok egy-egy nagyobb csomópontban találkoznak, ilyen csatlakozási rendszer biztosítja az átszálló utasoknak az úti céljuk gyors elérését Hatvan, Füzesabony, Miskolc, Szerencs, Nyíregyháza, Debrecen és Cegléd állomásokon.
A legfontosabb viszonylatokban - Miskolcra, Nyíregyházára és Szegedre - a hét minden napján óránként járnak majd az IC-k. Újdonság lesz az úgynevezett "kör-IC", amely kétóránként indul a Keleti pályaudvarról Miskolc- Nyíregyháza felé, ahonnan Debrecen és Szolnok érintésével tér vissza. Ezzel hat megyeszékhely - Szeged, Kecskemét, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc - között lesz rövidebb, a jelenleginél akár egy-másfél órával is az eljutási idő.
Az új menetrendben az egri, a sátoraljaújhelyi és a mátészalkai közvetlen IC összeköttetés megszűnik, Egerből és Sátoraljaújhelyről kétóránként közvetlen gyorsvonat közlekedik a fővárosba, míg a gyorsabb eljutást választók kétóránként csatlakozhatnak az InterCity járatokhoz, hasonló típusú vonat szállítja az utasokat Miskolc-Kassa érintésével - a tátrai síterepekig - Poprádig a téli időszakban. (MTI Eco)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.