Ha megsérül az emberi agy meghatározott területe, az erős dohányosok nikotinfüggősége is egy csapásra megszűnik, állítja egy kaliforniai orvos a Science magazinban megjelent tanulmányában. Az Index beszámolója szerint a kutatásokat egy olyan, stroke-on átesett páciens esete ihletette, aki a betegségből felépülve elfelejtette, hogy korábban napi két doboz cigarettát szívott el, és eszébe sem jutott visszaszokni a dohányzásra. A kutatók 69 dohányos agyát vizsgálták meg, hogy megállapítsák, pontosan melyik agyterület sérülése okozza a függőség megszűnését. Így találtak rá egy kevéssé ismert részére, az insulára. A vizsgált páciensek mindegyike dohányzott agysérülése előtt, közülük tizenkilencnek éppen az insulája sérült meg. A 19 beteg közül 13-an felhagytak a dohányzással, 12-en kifejezetten könnyen, közvetlenül az agyműtét után. A kutatási adatok arra engednek következtetni, hogy az insula az agynak azon a részén helyezkedik el, ahol a fizikai reakciók érzelmekké alakulnak át, és amikor a reakciókat egy bizonyos anyag – például a nikotin – váltja ki, az insula vágyközpontként funkcionál. Azok közül a betegek közül, akiknek nem az insulája, hanem agyuk más része sérült meg, csak négy páciens szokott le véglegesen a dohányzásról. Bár arról nincs szó, hogy a szenvedélybetegeket ezentúl fejbevágással próbálnák leszoktatni szenvedélyükről, a kutatók szerint az insula sokat segíthet. Elképzelhető, hogy néhány éven belül elő lehet állítani a nikotinról való leszokást elősegítő gyógyszert - állítják. VGO