A tíz főnél többet foglalkoztató hazai vállalatok 42 százalékának van internetes oldala, ezzel az európai
uniós országok között az utolsó előtti helyen áll a német informatikai cégeket tömörítő Bitkom – román és bolgár adatokat nem tartalmazó – felmérése szerint. Még rosszabb a helyzet az ötfősnél nagyobb magyar vállalatok körében, a GKIeNet piackutató cég adatai szerint ugyanis csak 35 százalékuknak volt saját honlapja 2006 első negyedévében. Problémát jelent az is, hogy az elmúlt években nem történt jelentős fejlődés a honlap-penetráció terén a GKIeNet felmérése alapján.
A hazai fejlesztők tapasztalatai szerint ugyanakkor komolyabb piaci lehetőséget inkább a nagyobb méretű és infrastruktúrájú, interaktív funkciókat is tartalmazó portálok fejlesztése kínál. Az ilyen jellegű megbízások iránt az informatikai (IT) társaságok mellett a kreatív szolgáltatásokat kínáló ügynökségek, vállalkozások is érdeklődnek. Minden lényegesebb IT-cég foglalkozik weboldal-, illetve portálfejlesztéssel, a nagyobb pályázatokon még az IBM, Microsoft, Oracle, Hewlett-Packard szintű vállalatok is harcba szállnak egy-egy megbízásért. Ők általában fővállalkozóként vesznek részt a projektekben, mint például a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITD Hungary) december végén átadott portáljánál történt, ahol a Hewlett-Packard játszotta ezt a szerepet. A nyilvános internetes oldalt és csak a megfelelő jogosultsággal rendelkezők számára elérhető, számos információt, adatbázist tartalmazó felületet is magában foglaló portál fejlesztéséért nettó 379 millió forintot fizettek. A hazai piacon egyébként ritkaság az ilyen méretű megbízás, a kevés példa közül az egyik a Magyarország.hu oldal kialakítása volt. E nagyságrendben a megrendelő szinte kizárólag az állam.
Egy átlagos vállalati portál létrehozása 8-10 millió forinttól kezdődik, és akár több tízmillió forintba is kerülhet – mondta el érdeklődésünkre Bíró Tamás, az évente több milliárd forintosra becsült hazai portálfejlesztési piac egyik meghatározó szereplőjének számító Sense/Net Kft. marketingigazgatója. Az utóbbi években megélénkült a piac, azok a vállalatok, amelyek 2000 környékén készíttették el weboldalaikat a tartalomkezelési lehetőséget előtérbe helyezve, mostanában kezdik lecserélni a régi portálokat. Ezt indokolja az azóta végbement technológiai változások mellett a felhasználói igények és magatartás módosulása is, a netezők interaktivitására épülő webkettes megoldások megjelenése, illetve az elektronikus kereskedelem térhódítása. A felfutás egyébként érezhető a Sense/Net forgalmán is, a társaság 2004-ben 100, a következő évben már 180, tavaly pedig 300 millió forintos bevételt ért el – közölte Bíró Tamás. A vállalat marketingigazgatója az idén is dinamikus növekedésre számít, a cég portálmotorjának újabb ver-zióját adják ki az idén, és megkezdik a termék külföldi értékesítését is viszonteladókon keresztül. Leginkább a pénzügyi és az energiaszektor nagyvállalatai körében van érdeklődés a saját portálok iránt a Sense/Net tapasztalatai szerint, a cég többek között az MNB-nek, E.Onnak, Tigáznak végzett fejlesztéseket. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.