Egyre vonzóbb területnek számít a külföldi menedzserek számára a kelet-európai régió, benne Magyarország, mivel a térség államaiban a gazdaság még mindig sokkal nagyobb ütemben fejlődik, mint nyugaton, így a környezet a vállalatoknak is jobb növekedési lehetőségeket kínál – derül ki a lapunk által megkérdezett nemzetközi vezetők véleményéből. Az egyik legnagyobb külföldi befektetőnek számító Audi győri üzemében például azért is dolgoznak szívesen a német menedzserek, mert az odatelepített jövőbe mutató technológiák és innovatív termékek révén jobban megalapozhatják további karrierlehetőségeiket is.
Az itt dolgozó külföldi menedzsereknek csak nagyon kis hányada van magyar tulajdonú cégeknél; ők többnyire hosszabb távra terveznek Magyarországon, s le is telepednek. A többség viszont multinacionális cégek hazai leányvállalatait irányítja, többnyire három, öt vagy hét évre meghatározott időtartammal. Az itteni egységek ugyanakkor elsősorban nem a magyar, hanem az európai vagy a világpiacra termelnek, illetve szolgáltatnak. Ennek következtében az élükön álló menedzser nemzetiségének kicsi a jelentősége. Egy magyar környezetben tevékenykedő vállalat élére az anyacégeknél olyan vezetőt igyekeznek találni, aki azonosul a társaság kultúrájával, ismeri a vállalat központjának igényeit, annak működését, és regionális tapasztalata van. Ez utóbbit a hazai környezetben működő leányvállalat alacsonyabb beosztásában vagy a régióban, hasonló környezetben működő másik leánynál lehet megszerezni. Ezek olyan általános jellemzők, amelyekre gyakorlatilag mindegyik cégnél szükség van – összegezte Benkő István, az Egon Zehnder magyarországi irodájának a vezetője.
A helyi vezető kiválasztását az adott leányvállalat pillanatnyi körülményei határozzák meg: egy átszervezés előtt álló, nehéz pénzügyi helyzetben lévő leány élére az adott szektort gyakorlati tapasztalat alapján jól ismerő, válságmenedzsmentben jártas, jó szervezőkészségű személyt neveznek ki. Részben más képességekre, készségekre van szükség egy stabil helyzetben lévő termelő gyár vezetéséhez.
A multinacionális vállalatok internetes adatbázist működtetnek, ebben szerepel az alkalmazottaik adott szempontok szerinti értékelése, képességeik, képzettségük leírása. Ezt az adatbázist a cég bármelyik vállalatának HR-munkatársai elérhetik. Az igényeiknek megfelelő munkaerőt ebben kereshetik meg és ajánlhatnak állást számukra. A cégek azoknak a munkatársaknak teremtenek külföldi munkalehetőséget, akik korábban már jelezték, hogy nyitottak országhatáron kívüli feladatok ellátására. Felkészülésüket általában tréningekkel segítik.
A nemzetközi vállalatok esetében a juttatásoknál a felelősség és az eredményesség mellett a helyi viszonyokat is figyelembe veszik, hiszen a megélhetés költségei országonként változnak.
„A kelet-európai, azon belül is a magyarországi menedzseri lehetőségek azért is érdekesek a központ által akkreditált vezetők számára, mert minden telephelynek más adottságai vannak és más megmérettetést kínál. Rugalmasak és megbízhatók a magyar alkalmazottak. Általában is könnyű a magyarokkal közös hangnemet találni.”
NÉVJEGY
Thomas Faustmann (45) gépészmérnök, Németországban született. 2004. április 1. óta az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke. A Volkswagen csoportnál 1991 óta dolgozik, 2002-ben a gyártástervezés vezetője volt Salzgitterben, amikor az Audi AG igazgatótanácsa őt javasolta az Audi Hungaria termelési igazgatói posztjának a betöltésére.
Radek Janalik
„Magyarország a McDonald’s hálózaton belül az eredményei alapján elismerésnek örvend, így az itteni ügyvezetői posztnak nagy a presztízse. A magyar emberek az üzleti életben eleinte távolságtartók, de idővel nagyon jó kapcsolatok alakíthatók ki velük. A beilleszkedésben sokat segített, hogy tanultam magyarul. Családot is itt alapítottam.”
NÉVJEGY
Radek Janalik (38) mérnök, Csehországban született. 2003-tól a McDonald’s Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. 1995-ben csatlakozott a cseh McDonald’shoz, ahol étteremvezető és üzemeltetési vezető is volt, mielőtt 2000 őszén átjött volna a magyar McDonald’shoz. Márciustól ellátja a McDonald’s görög leányvállalatának ügyvezetői feladatait is.
Robert Grader
„Magyarország a leggyorsabban fejlődők közé tartozik Európában, ezért itt a menedzserek esélye a karrierjükben való továbblépésre nagyobb, mint valaha. A piac tele van jól képzett tehetségekkel, Budapest ismert turisztikai desztináció, kiváló lehetőségekkel. Magánemberként is jól érzem itt magam, és osztrákként egy kicsit olyan, mintha otthon lennék.”
NÉVJEGY
Robert Grader (45) idegenforgalmi szakember. Ausztriában született. A Budapest Marriott Hotel szállodaigazgatója 2006 szeptemberétől. A Marriotthoz 1985-ben csatlakozott, tíz évet töltött a bécsi, két évet a hamburgi Marriottnál. Volt a stuttgarti, a heidelbergi egység szállodaigazgatója is. Mostani váltását megelőzően három évig irányította a koppenhágai Marriott Hotelt.
Brian R. Jenkins
„A magyar vezetők közül sokan vonakodnak felelősséget vállalni a döntésükért, több önbizalomra lenne szükségük. Fel kéne lazítani az itt meggyökeredzett poroszos irányítást, vagy össze kellene csiszolni az egyéni ötleteknek jobban teret adó angolszásszal. Magyarországon képzelem el a belátható jövőmet is. A magyarok nyitottak és vendégszeretők.”
NÉVJEGY
Brian R. Jenkins (51) műszaki diplomás, az USA-ban született. 2004 óta az AIG/Lincoln ingatlanfejlesztő budapesti cégének ügyvezető partnere. Karrierjének korábbi állomásain foglalkozott szabadidős ingatlanfejlesztésekkel, vezető tisztségeket töltött be a Hahn, illetve a TrizecHahn cégnél. Legutóbbi váltását megelőzően fejlesztési vezérigazgató volt a TriGránitnál.
Leonov Peter
„Hosszú évek óta magyar környezetben élek, tanulmányaim egy részét is itt folytattam, jól beszélek magyarul, így sokkal könnyebb megérteni az itteni mentalitást. Túl sok különbség nincs, a rosszkedv, a borúlátás, az örök elégedetlenség vagy a túlzott aggodalomra való hajlam az oroszoknak is sajátja. Tetszik viszont a magyarok közvetlensége, őszintesége és nyíltsága.”
NÉVJEGY
Leonov Peter (38) gépészmérnök, az egykori Szovjetunióban született. A Malév Zrt. és az azt megvásárló AirBridge Zrt. igazgatósági tagja. Karrierjét krasznojarszki cégek magyarországi és európai képviselőjeként kezdte építeni, majd nyolc évig ügyvezető igazgatója volt a bútoriparban érdekelt Mekor Kft.-nek. 2005-ben csatlakozott az AirBridge-hez.
Benedikt Laux
„Magyarország manapság speciális kihívásokat jelent, az üzleti környezet bonyolultabb, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Különbségeket találhatunk az üzleti környezetben kulturálisan vagy a politikai helyzetet tekintve, de a legfontosabb a stabilitás és kiszámíthatóság. Az, hogy az általam nagyon kedvelt Hamburgból ide jöjjek, az egyik legjobb döntésem volt az elmúlt 15 évben.”
NÉVJEGY
Benedikt Laux (45) közgazdász, Németországban született. Tavaly július óta irányítja a Philips közép-európai régióját és a Philips Magyarországot. Karrierjét a német hadseregben kezdte. A Philipshez 1992-ben csatlakozott, ahol eddig a cég orvosi műszerek divíziójának alelnökeként a hamburgi röntgenkészülék-fejlesztő és -gyártó központ igazgatói posztját töltötte be.

Benedikt Laux (45) közgazdász, Németországban született. Tavaly július óta irányítja a Philips közép-európai régióját és a Philips Magyarországot. Karrierjét a német hadseregben kezdte. A Philipshez 1992-ben csatlakozott, ahol eddig a cég orvosi műszerek divíziójának alelnökeként a hamburgi röntgenkészülék-fejlesztő és -gyártó központ igazgatói posztját töltötte be. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.