BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

19 milliárdos eredmény a Pannontól

A Pannon 18,989 milliárd forint kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei év első negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 17,249 milliárd forinttal. A társaság pénteki közleménye szerint a bevétel az első negyedévben 46,543 milliárd forint volt, 1,426 milliárd forinttal haladta meg a tavalyit. A vállalat a közlemény szerint elégedett azzal a pénzügyi teljesítménnyel, amelyet a Pannon a telítettséghez közelítő, éles verseny által jellemzett magyar mobilpiacon nyújt. A közlemény szerint az EBIDTA 10 százalékos növekedése elsősorban a magasabb bevételeknek köszönhető. Az EBIDTA ráta egy éve alatt 38,2 százalékról 40,8 százalékra emelkedett. Az egy előfizetőre eső átlagos havi bevétel (ARPU) 10 százalékkal esett vissza 2006 negyedik negyedévéhez, s 5 százalékkal 2006 első negyedévéhez képest. Ugyanakkor az előfizetők száma 210 ezres növekedést mutat 2006 első negyedévével összevetve, ezek közül 155 ezer a számlás előfizetés. A Pannon ezzel 2,5 százalékponttal növelte ügyfélbázisán belül a számlás előfizetők arányát, amely így 38,6 százalék. A Pannon piaci részesedése továbbra is egyharmad fölötti, 33,6 százalékos. Előfizetőinek száma az első negyedév végén elérte a 3,15 milliót. A társaság tavaly 194,659 milliárd forint bevételt és 72,135 milliárd forint EBITDA-t ért el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.