BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vizitdíj hatása: csökkent a kórházlátogatások száma, 186 ezer forint többlet a háziorvosoknak

Tíz százalékkal csökkent a kórházak betegforgalma, az ellátásokra pedig 25,3 milliárd forintot fordítottak áprilisban, ami 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – tudta meg a Hírszerző. A csökkenés már tavaly megkezdődött, erre erősített rá a kórházi napidíj és a vizitdíj bevezetése.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a mai kormányszóvivői tájékoztatón úgy vélekedett, a vizitdíj bevezetése csaknem probléma nélkül ment: indoklása szerint az elmúlt két és fél hónapban hatmillió esetben fizettek vizitdíjat, és mindössze négy esetben okozott ez problémát. Ezzel szemben a vizitdíj a háziorvosok havi bevételét 186 ezer forinttal növelte, ami átlagosan 21 százalékkal nagyobb bevételt jelent számukra.

A kórházak napidíjából csak márciusban 600 millió forint többletbevétel jött be, ami önmagában nagy pénz, ám összevetve az OEP által szintén márciusban fizetett 28,1 milliárd forinttal már nem tűnik olyan hatalmasnak. A kórházakra elosztva a napidíj átlagosan plusz 15 millió forinttal hozott többet. A Hírszerző által megismert OEP-adatok szerint a napidíj bevezetése főként áprilisban jelentősebben csökkentette a kórházak leterheltségét.

Tavaly október óta megfigyelhető a kórházi esetszámok csökkenése – az előző év hasonló időszakához mérve –, ám ez a folyamat áprilisban felgyorsult – ez derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adataiból. Míg tavaly áprilisban 212 ezer esetszámot regisztráltak a kórházakban – ami nem feltétlenül jelent ennyi beteget –, addig egy évre rá már csak 192 ezer esetszámot jelentettek, ami nemcsak tavaly áprilishoz mérten, de az év első három hónapjához képest is visszaesés a kórházi forgalomban.

A vizitdíj forgalomcsökkentő hatásairól eddig igen hézagos információk kerültek csak napvilágra. A hivatalos nyilatkozatok szerint kevesebb lett az indokolatlan orvos-beteg találkozók száma, de hogy ez a hatás tartós lesz-e, azt csak fél év múlva lehet megmondani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.