BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átgondolatlan volt Molnár rendelkezése a kórházi kapacitásokról?

Átgondolatlanul rendelkezett Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter a kórházi kapacitások elosztásáról - állítja a Magyar Kórházszövetség elnöke. Varga Ferenc a Napi Gazdaságnak úgy nyilatkozott: több anomáliát is tapasztalnak az intézményvezetők, így megkérdőjelezhető, hogy a kapacitások elosztása előtt felmérték-e a valós helyi igényeket. Egyes intézményekben ugyanis túlméretezettek bizonyos kapacitások, másokban viszont nem tudják biztosítani az ellátást. A káros hatások közé tartoznak például a várólisták. Az intézmények főként azért kényszerülnek későbbre sorolni egy-egy halasztható beavatkozást, mert az adott műtétre vonatkozó havi keretet kimerítették. Probléma az is, hogy a krónikussá minősített ágyak a korábbihoz képest jelentős bevételkiesést okoznak a kórházaknak, a megnövelt számú rehabilitációs ágyak működtetéshez szükséges szakemberek pedig nem mindenhol állnak rendelkezésre. A szaktárcánál úgy nyilatkoztak: korábban is egyértelművé tették, hogy szükség van az új rendszer folyamatos monitorozására. Az esetleges változtatásokról 2-3 hónap tapasztalatai alapján döntenek majd. A minisztérium szerint a rezidensképzés átalakításával és a Mobilitás programmal éppen az a cél, hogy a hiányszakmákban dolgozók helyzete és létszáma változzon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.