A május elsejével beindult vendéglátó-ipari szezonra készült el a Magyar Vendéglátók Ipartestületének parlamenti beszámolója is, amely összességében sötét képest fest az ágazat helyzetéről.
Háber Tamás, a szervezet elnöke – maga is gyakorló vendéglátós – a Napi Gazdaságnak elmondta: 15–25 százalékos forgalom-visszaesésről lehet beszélni a megszorító intézkedések hatására. Ez nem meglepő, hiszen a fogyasztók a reálkeresetek csökkenése miatt először azokról a kényelmi vagy lassan inkább luxusszolgáltatásokról mondanak le, amelyek kevésbé befolyásolják életminőségüket – ilyen például az étterembe járás is.
Nagyobb probléma, hogy a fogyasztók már a munkahelyen sem a közétkeztetést választják, inkább az élelmiszerüzletben vásárolnak maguknak ebédet vagy pedig hazulról hozott ételt esznek. A közétkeztetésben 8-10 százalékos forgalom-visszaesésről lehet beszélni, amiben az is szerepet játszik, hogy az állam által támogatott étkezési jegyek az áremelkedések miatt leértékelődtek; a fogyasztók inkább gyűjtögetik a jegyeket és egyszerre költik el őket, főként élelmiszer-áruházakban.
Háber szerint a helyzet komoly: az italok áfájának 25-ről 20 százalékra csökkentése nem befolyásolta a forgalmat – bár az éttermek jövedelmezősége ennek nyomán némileg javult, az ételek áfájának 5 százalékos növelése jelentősen visszafogta a fogyasztást. A gazdasági környezet most különösen égető a szakmának, hiszen a piacnak telítettséggel kell szembenéznie.
A rendszerváltás óta négyszeresére növekedett az éttermek és vendéglátóegységek száma, az egy üzletre eső átlagforgalom viszont 40 százalékkal mérséklődött.
Az ipartestület szerint ugyanakkor némileg lazítani is kellene a gyeplőn. Fontos lenne például, hogy a vendéglátóhelyek is elfogadhassák az üdülési csekket – ez nagyon jól jönne a szektornak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.