Hazai toborzás nehézségekkel
Bár több mint 450 ezer álláskereső szerepel a hazai munkaügyi központok nyilvántartásában, mégis nehéz megfelelő szaktudású programozót, technikust, vegyészmérnököt, gépésztechnikust vagy éppen a vendéglátóipar bizonyos területein dolgozó szakembert találni az üres állásokba – állítja Küzmös László, a GWH Személyzeti Tanácsadó Kft. humánpolitikai szakértője, aki szinte minden iparágból ki tudna emelni olyan pozíciókat, ahol munkaerőhiány van. A szakember leginkább a mobilitás hiányára panaszkodik, ugyanis nap mint nap tapasztalja, mennyire nehéz az ország egyik régiójából a másikba átcsábítani még azokat a munkavállalókat is, akik korábban hosszabb ideig nem tudtak elhelyezkedni. Küzmös László szerint az embereket leginkább a megszokások, a szociális körülmények, illetve a családtól való távolság befolyásolja, éppen ezért egyre több nagyvállalat jó minőségű munkásszállással, a családtagok átköltöztetésének támogatásával próbálja a jelentkezőket meggyőzni.
A szakértő úgy véli, száz emberből általában mindösszesen öt-hat hajlandó belföldön más településre költözni és ott munkát vállalni. Nemcsak ez, hanem a bérek mértéke, az ágazat sajátosságai, a konkurencia mértéke, valamint a munkakör speciális volta is befolyásolja, mennyire találkozik a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon – emelte ki lapunknak Egeressy Viktor, a Suoftec Kft. humánerőforrás-igazgatója. A több mint 500 fős vállalat HR-vezetője hangsúlyozta: társaságuknál a magas szintű automatizáltság megköveteli, hogy a képzettségi szintet folyamatosan emeljék, valamint megfelelő szaktudású új munkatársakkal bővítsék a létszámukat. Jelenleg automatizálásban, vezérléstechnikában jártasságot szerzett villamosmérnököket keresnek leginkább.
A szakember kifejti: bár a tatabányai ipari park földrajzi elhelyezkedése miatt szerencsés helyzetben vannak, mégis előfordul, hogy a megfelelő szaktudású, gyakorlati tapasztalattal rendelkező mérnökök, magasan képzett technikusok felvétele gondot jelent a számukra. Egeressy Viktor elmondta: az első évben éppen ezért albérleti támogatással, majd egy év munkaviszony után egyes esetekben áttelepedési kölcsönnel próbálják motiválni a dolgozóikat. A Suoftec Kft. HR-igazgatója hozzátette: a nehézségek ellenére kutatják a tehetségeket az országban, mert hisznek abban, hogy a versenyképesség titka nem az alacsony bérköltségben, hanem a folyamatok újragondolásában, a belső létszámstruktúra átalakításában és a magas hozzáadott értékben rejlik. VG


