BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kellenek a célok

Amikor beléptem a céghez, azonnal éreztem, hogy egy családi miliőbe csöppentem, ahol a munkatársak számára az is fontos, hogy a másik privát szférájában minden rendben van-e – emlékszik vissza az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-nél eltöltött első napokra Szűcs Zoltán. Bár a mára közel 200 főre növekedett vállalat esetén korántsem lehet hasonló atmoszféráról beszélni, mint 40 főnél, az egykori törekvés továbbra is fellelhető. Minden évben közös kirándulást szervez a cég, a dolgozók pedig ma is figyelmet fordítanak egymásra.
Fejlődőképes céget ismertem meg az AAM-ben – tapasztalhatta mindjárt az elején Szűcs Zoltán, s mint fogalmaz: a cég jó időben jelent meg a piacon. Az 1990-es évek második fele az iparág robbanását hozta hazánkban, a boomot pedig jól „meglovagolták”, tíz év alatt ugyanis a legnagyobb független vezetési és informatikai tanácsadó céggé nőtték ki magukat. Akár irreálisnak is tűnhetett, de az első pillanattól kezdve ez a cél vezérelte az AAM-et – hangsúlyozza, ami meglátása szerint fontos szerepet játszott abban, hogy folyamatosan a piaci átlag felett tudtak növekedni. A fordulópont 2003-ban következett be. A célt ugyanis sikerült teljesíteniük, ami egyfajta űrt okozott a vállalatnál: a korábbi bővülést stagnálás váltotta fel, s ez egy növekedésre optimalizált szervezetnél rossz előjelnek számít. Így változásra, új célok megfogalmazására volt szükség. Minden gyorsan fejlődő hazai cég életében eljön az a pillanat, amikor az egyszemélyes vezetést gyakorló tulajdonos már nem a legfőbb hajtóereje cégének, hanem véges kapacitása miatt esetleg szűk keresztmetszete a további dinamikus fejlődésnek. Az AAM-nél sikerült ezen a ponton továbblépni, ebben kimagasló érdemei voltak az alapító-tulajdonos Kornai Gábornak – magyarázza a cégnél lezajlott belső átalakulást, amely az elnöki és a vezérigazgatói poszt szétválását, illetve a tulajdonosi struktúra négy főre bővítését is jelentette. Új, tízéves célkitűzés is született, ez – hasonlóan az előzőhöz – meglehetősen impozáns terveket fogalmaz meg. E szerint az AAM 2015-re a régió élenjáró tanácsadó cége kíván lenni. A jelenlegi 3,5 milliárdos árbevétel 30 milliárdra nőne és 8-10 országból származna, ez egyúttal a létszám megtízszereződését vonná maga után.
Az új célok lökést adtak a társaságnak, tavaly ugyanis újra jóval piaci átlagot meghaladóan, közel 50 százalékkal sikerült bővülniük, ráadásul az árbevételnek már az egynegyede származott külföldről, elsősorban Romániából és Bulgáriából. Ez az arány 2015-re 70-80 százalékra nőne – jegyzi meg a vezérigazgató. A hazai piacon is van még növekedési potenciál, mind az állami, mind a civil szférában, ám a lehetőségek jóval korlátozottabbak, mint a régióban – magyarázza a kitörési stratégiát Szűcs Zoltán, szerinte a térségben most zajlik az iparág boomja. Az AAM csoport nemzetközi elismertségét máris jelzi, hogy Magyarországról elsőként a szakma Európa-hírű Constantinus-díj-kiosztó gáláján tavaly harmadik helyezést értek el egy Bulgáriában végzett munkának köszönhetően.
Ember. Jóllehet matematika–fizika szakos tanárként végzett, az informatikához már az egyetem alatt is vonzódott Szűcs Zoltán. Igaz, az első meghatározó élményei a tanításhoz fűződnek, amelyet hat évig folytatott. Itt tapasztalta meg, hogy az emberekkel való kommunikáció, az ismeretek átadása igen közel áll hozzá. Sőt, pályája úgy alakult, hogy a felnőttképzésben is részt vett, ahol – mint mondja – már valóban interaktív tevékenységnek számított a tanítás. A pedagógusok alulbecsülése, kedvezőtlen egzisztenciális helyzete azonban őt is váltásra ösztönözte, ám igyekezett olyan pályát választani, ahol a személyes kommunikáció, a tudásátadás valamilyen szinten fellelhető. Így került érdeklődésének középpontjába a tanácsadás, ám a váltás költözéssel is járt: Nyíregyházáról a fővárosba költözött. „32. munkatársnak léptem be az AAM-hez, teljesen kezdőként” – emlékszik viszsza a kezdetekre. A választás egy véletlennek köszönhető, a céget ugyanis a bátyja révén találta meg. „A szakmát meg kellett tanulnom, hiszen ismeretlen volt számomra” – magyarázza. Fontos, hogy az ügyfeleket sikerekhez juttassa, bizalmi élethelyzetet hozzon létre, szélesebb hallgatóközönség előtt tudjon beszélni, stresszes szituációkat képes legyen gyorsan megoldani – sorolja a jó tanácsadó ismérveit Szűcs Zoltán, aki amikor csatlakozott az AAM-hez úgy látta, hogy az új szakma újabb bizonyítási lehetőségekkel szolgál majd.
A társaság személyiségformáló közegnek bizonyult, folyamatos fejlődéshez nyitott teret az 50 évesnek éppúgy, mint a 25 évesnek – vallja Szűcs Zoltán, aki fokról fokra haladt felfelé a ranglétrán, s 2007-től már a cég operatív vezetője. Ha nyitott az ember, szakmailag képes folyamatosan fejlődni, az élettapasztalatok beépülhetnek a mindennapjaiba – hangzik a válasza arra a kérdésre, hogy mennyire tartotta magát felkészültnek a vezérigazgatói posztra. Hozzáteszi: az utóbbi két esztendőben, amikor már a mostanihoz hasonló felállás működött – igaz, csak a színfalak mögött –, úgy érzi, sikerült bizonyítania. „Azt vallom, hogy egy vezetőnek nem csupán vezetnie kell a céget, hanem építenie, fejlesztenie is” – mondja.
A kézilabdában eltöltött 18 év is sokat segített számára a mindennapokban, hasznosítani tudta a csapatszellemet, amit fontosnak tart egy tanácsadó cégnél, mint ahogy fontos a sportban megtanult kitartás, a kudarcok feldolgozásának képessége és a fegyelmezettség is. A mindennapok stresszét manapság teniszezéssel, illetve síeléssel vezeti le, s a családjára, hatéves kislányára is igyekszik minél több időt szánni, ez – mint mondja – fontos ahhoz, hogy elkerülje a kiégést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.