BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirúgták az Amőbásokat - nem fizettek

Május végén ki kell költöznie a Bázis Holding Zrt.-nek az Andrássy út 105. alatti székházából - közölte a Index.hu, amelynek üzemeltetője éppen úgy Nobilis Kristóf üzletember érdekeltsége, mint a Hősök tere közelében lévő - a kilencvenes években egy ideig Fidesz-tulajdonú - villaépület tulajdonosa.

A Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó által gründolt Alapítvány a Modern Baloldalért (becenevén Amőba) által létrehozott 30 millió forint alaptőkéjű Bázis Holding egy cégcsoport központja. A Horváth Lóránt kuratóriumi elnök vezette holding a kft-in keresztül már megkezdte egy klubhálózat kiépítését, s azt is tervezte, hogy a tavaly 10 évre kibérelt Andrássy úti ingatlanban bankkölcsön segítségével bérirodaházat hoz létre. Az ingatlant azonban a múlt év végén az Anguilla Zrt. szerezte meg - örökölve a bérlőt is -, amely április közepén felmondta a szerződést "a korábban megállapított bérleti díj rendszeres elmaradása miatt".

Horváth a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy az előző tulajdonossal kötött szerződés szerint az irodaházba a bérlők bejelenthetik a cégeiket, ám a megállapodás e pontját az új tulajdonos nem tartotta be, nem adta meg a hozzájárulásokat a cégbíróság számára. Ezért a Bázis Holding nem tudott új bérlőket szerezni, s emiatt a március-áprilisi bérleti díjat már nem akarta kifizetni. Erre következett az Anguilla Zrt. azonnali felmondása. Bonyolítja a helyzetet, hogy a költözésre kényszerült Bázis Holding - amelyről Horváth elmondta, 2006-os adózás előtti eredménye 54 millió forint volt - 30 millió forintot költött az épületre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.