BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még hatvan év feletti "diákok" is jelentkeznek a felsőoktatásba

A 2007-es felsőoktatási jelentkezők átlagéletkora – akárcsak tavaly – valamivel 22 év felett van. A legtöbb továbbtanuló (nagyjából 80 százalék) legfeljebb 25 éves, de ezres nagyságrendben jelentkeznek a 40 év felettiek, sőt az 50 évnél idősebbek is még több mint háromszázan vannak. Néhányan még 60 év felett is szeretnék felsőoktatási kereteken belül képezni magukat.
Az első helyes jelentkezések alapján az ELTE a legnépszerűbb – majd minden tizedik felvételiző ide szeretne bejutni –, több mint tízezren jelentkeztek az intézménybe. Utána a vidéki tudományegyetemek következnek, de az ezekbe jelentkezők száma tízezer fő alatt marad. Például a Pécsi Tudományegyetemre 8394-en, a Szegedi Tudományegyetemre 7603-an, a Debreceni Egyetemre 7520-an adták be felvételi kérelmüket (továbbra is csak az első helyre beadott jelentkezéseket figyelembe véve). Ez a „népszerűségi sorrend” megegyezik a tavalyival. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.