BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Feró az Echo Tv-ben

Vasárnap az Echo Tv a Kunszt című szórakoztató magazinjával jelentkezik, amiben a tervek szerint a kulturális és művészvilág krémje szerepel majd - tájékoztatta Kresz László, az Echo TV vezérigazgatója a Magyar Hírlapot. Hétfőnként este hétkor a Kibeszélő című, interaktív műsorban a napi aktualitások kerülnek előtérbe. A műsorvezetők a rádiós múltú Németh Miklós Attila és Nagy Feró lesznek. Hasonló irányvonalat követ a Napi aktuális is, amit szintén az esti órákban láthatnak majd.

Nagy Feró a Kibeszélőről a Hírlapnak elmondta, klasszikus betelefonálós műsor lesz, amiben a nézők véleményét helyezik majd előtérbe. Konkrét elképzelése vagy elvárása a témákat illetően nincs, de nem szeretne túlzottan politizálni. Ám ha a nézők úgy is döntenek, hogy a politika kerül napirendre, akkor is csak mértékadón akarja körüljárni a témát. Inkább az ellenpólust szeretné játszani, a másik oldalt próbálja meg majd képviselni, a bíráltat, a gyengébbet. Szerinte ha úgy vitatkozik, hogy a másik ember helyzetébe éli bele magát, talán nyugvópont felé mozdíthatja el a közvéleményt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.