BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álvesztegetés és fradista provokátorok - Nyíregyházai vádak

A Nyíregyháza Spartacus FC hivatalos honlapján jelezte, hogy a csapathoz egyre meglepőbb híresztelések jutnak el, a hétvégi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban. Mint ismert a Szpari két pont előnnyel vezeti a tabellát, és ha szombaton hazai pályán nyer a Vecsés ellen, akkor bajnok, megelőzve a szintén bajnoki reményeket dédelgető Ferencvárost.

A Nyíregyháza az alábbiakról számolt be honlapján:

„Információink szerint a fővárosi klub környezetében minden követ megmozgatnak, hogy a Szparit megakadályozzák a feljutásban. A hírek szerint kétszáz fős fradista szurkolókból verbuvált csapat készül a szombati nyíregyházi bajnoki meccsre. A Városi Stadionban a meccs alatt a rendbontás lesz a feladatuk, abban reménykedve, hogy az így kiprovokált nézőtéri balhé miatt a klubunkat pontlevonással sújtja az MLSZ. Cselekedetükkel az is a céljuk, hogy jó szándékú, a csapatunk sikerét ünnepelni készülő, békés szurkolóinkat elriasszák!

A fradisták egyéb dezinformációkkal is próbálják megzavarni klubunkat, focistáinkat, szurkolóinkat és kisvárosunkat szerető embereket a szombati találkozó előtt. A lábra kapott hírek szerint egy magát szparista szurkolónak álcázó provokátor vecsési játékost keresett meg azzal, hogy csapatuk veresége esetére jelentős összeget ígérjen. Erről – állítólagosan - hangfelvétel is készült.

A Nyíregyháza Spartacus FC tulajdonosi köre, vezetése megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az általunk rajongásig szeretett sportág másodosztályú bajnoki címének megszerzéséért ilyen nemtelen eszközöket is megmozgatnak egyes körök. Minden sportszerűtlen próbálkozástól elhatárolódik az NYSFC vezetése, és egyben mindent megtesz azért, hogy a nyíregyházi Városi Stadionban a bajnoki mérkőzés rendjét provokátorok ne zavarhassák meg!

Hogy a dezinformációkkal provokálók szándékait ellehetetlenítsük, a jövőben minden hasonló hozzánk eljutó híresztelésről azonnal beszámolunk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.