BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az FTC jövője a tét

Csak az ingatlantender kiírásával rendeződhet a Ferencvárosi Torna Club (FTC), illetve az egyesület tulajdonában lévő FTC Labdarúgó Zrt. anyagi helyzete – mondta lapunknak Rieb György, a Fradi új elnöke. A kedden megválasztott elnök – akinek megbízatása az év végéig szól – kiemelte: az új vezetés nem eseti megoldást keres a klub pénzügyi gondjaira, hanem hosszabb időre szeretné biztosítani az FTC folyamatos működéséhez szükséges anyagi hátteret.

Néhány héttel ezelőtt Dámosy Zsolt, az egyesület leköszönő elnöke lapunknak még arról számolt be, hogy a Ferencváros teljes adósságállománya 1,7–1,8 milliárd forint között van, Rieb György azonban most jelezte: a Fradi ténylegesen több mint 2,2 milliárd forinttal tartozik hitelezőinek. A jelenleg a magyar másodosztályban szereplő labdarúgócsapatot üzemeltető FTC Labdarúgó Zrt. körülbelül kétszáz szállítójának összesen egymilliárd forinttal adós, míg az egyesület már 1,2 milliárd forint adósságot halmozott föl, ennek mintegy harmada adótartozás.

Az FTC anyagi problémái azonban egyből megoldódnának, ha az állam kiírná a tendert az Üllői úti stadion és a mellette lévő 6+2 hektáros terület tulajdonjogára. A tervek szerint ugyanis a pályázat győztese az említett területért egyrészt kifizetne a magyar államnak 2-2,5 milliárd forintot, másrészt néhány éven belül 1,2 milliárd forintból felújítaná az Üllői úti arénát, harmadrészt pedig rendezné a klub, illetve az FTC Labdarúgó Zrt. adósságait, sőt utóbbit meg is vásárolná az egyesülettől. Az elnök hozzátette: továbbra is az a terv, hogy az egyesület egy ingatlanfejlesztő céggel közösen, konzorciumban indulna a pályázaton. Ez esetben ugyanis a tender kiírása nemcsak az elmúlt években felhalmozott adósság kifizetését tenné lehetővé a Ferencváros számára, hanem a klub hosszú távú működésének finanszírozását is biztosítaná. Az egyesület vezetése olyan megállapodást szeretne kötni, amelynek értelmében az FTC évi 2 millió euróhoz jut az Üllői úti terület hasznosításából.

Rieb György jelezte: három befektetővel is tárgyalnak, közülük azonban az új elnök kedd óta még csak kettővel találkozott: egy hongkongi vállalat, illetve az angol Sheffield Unitedet is kezében tartó Scarborough ingatlanbefektető cég képviselőjével. Az elnök kiemelte: a két társaság pályázati szándéka független attól, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata a hazai első vagy másodosztályban játszik-e, így az is elképzelhető, hogy bár a Fradi nem jut fel az élvonalba, a klub és a zrt. anyagi helyzete mégis rendeződik. A két külföldi vállalat mellett egyébként egy magyar társaság is érdeklődik.

Azt, hogy az állam mikor írja ki a tendert, pontosan még nem tudni, de az FTC vezetésének reményei szerint erre már július elején-közepén sor kerülhet. Amennyiben a pályázatot egy hónapon belül kihirdetik, akkor augusztusra már a győztes is meglehet, s így a Ferencváros biztos anyagi háttérrel vághatna neki az új idénynek. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.