BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csapatépítés az idősek otthonában

Lezárult az a kétnapos Corporate Social Responsibility (CSR) tréning, amelynek résztvevői a Magyar Telekom csoport számviteli ágazatának a munkatársai voltak, s helyszínéül a Szent Bernát Idősek Otthona szolgált. A program első napján a teremben és a szabad levegőn (out-door) a felelősségvállalásra, a csoportdöntésre, valamint a vállalatok társadalmi és környezeti ügyek iránti elköteleződésének a problémájára helyezte a hangsúlyt a szervező, a Kurt Lewin Alapítvány. A második napon a tizenöt résztvevőt (vezetők és beosztottak együttesen) a „mély vízbe dobták”, ugyanis aktívan részt kellett venniük az idősek otthonának életében. A programban harminc olyan nyugdíjas vett részt, aki az otthon lakója, s a Magyar Telekom szakembereit a kosárfonás, a szövés, a virágkötés rejtelmeibe vezette be. Az idős emberek és a cég munkatársai közösen főztek az otthon udvarán, majd délután olyan vetélkedőt szerveztek, amelyben a feladatok sikeres megoldásához nélkülözhetetlen volt mind a fiatalabbak dinamizmusa, mind az idősebbek élettapasztalata. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.