BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éger: rossz irányba megyünk - Gyurcsány: a legösszetettebb feladat az egészségbiztosítás reformja

A Magyar Orvos Kamara ismét megválasztott elnöke szerint bizonyos dolgokat ki kell mondani, vagyis azt ami hazánkban tetten érhető, hogy ellátási zavarok vannak és ez csak a jéghegy csúcsa.

Ezt Éger István a Nap-keltében mondta arról, hogy az országos küldött közgyűlésen azt követelték a tagok, hogy állítsák vissza a betegellátás biztonságát, vessenek véget a forráskivonásnak és az egészségügyi dolgozók elüldözésének.

Rossz irányba megyünk és ezt a szakma köteles jelezni a társadalomnak - mondta Éger István. Hozzátette egyre több dolgozót bocsátanak el. Az Európai Uniós csatlakozás óta az engedélykérők kb. 70 százalékának a külföldi regisztrációja megtörtént, 30-39, 40-49 éves több szakvizsgás dolgozók mentek külföldre, olyanok akiket nem tudnak pótolni azok akik Romániából vagy Bulgáriából jönnek.

Éger szerint a másik probléma, hogy olyan helyről hoztunk szakértőt, tavaly Szlovákiából idén pedig Hollandiából ami a negatív példa Európában. Éger szerint ez azért van, mert a szakértői vélemények nem számítanak az egészségügyi tárcának.

A társadalombiztosítás az egész lakosságot, mint egyetlen kockázat közösséget kezelve önszabályozó módon egészség nyereséget tud termelni - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A szakmának a több-biztosítós modellel az a problémája, hogy ez nem egy társadalom biztosítás. Nem garantálja egységesen és egyenlő módon Magyarország 10 millió lakójának az egészségben maradását és a megfelelő gyógyulását - mondta a kamara véleményét Éger István. Hozzátette modell nem garantálja, hogy a biztosítók az üzleti érdekükben ne fogjanak úgynevezett kockázat szelekcióhoz. Éger szerint millió apró trükkje van, hogyan lehet kiválogatni az idős, krónikus betegségben szenvedőt szemben az egészséges fiatallal.

Szinte sehol a világon nem működött az a rendszer, amelyet be akarnak vezetni hazánkban - mondta Éger István. Jelenleg nincs olyan ok a nemzet számára, hogy több biztosítós rendszert kelljen bevezetni - tette hozzá az elnök.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egészségügyi biztosítási - modellel kapcsolatos koalíción belüli vitát természetesnek tartja - idézi az MTI-t a Privátbankár. Ezt a kormányfő szerdán írta blogjában. "Azokat a kérdéseket, amelyek ma a koalíció asztalán szerepelnek én a természetes viták közé sorolom" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A koalíció alapját nem személyes barátság vagy emberi érzelmek adják, hanem az a kötelezettség, hogy kormányozni kell az országot - fejtette ki a miniszterelnök hozzáfűzve, hogy az MSZP-nek és az SZDSZ-nek együtt kell működni, de emellett fenn kell tartani a saját világlátást és programot is. A bejegyzésben hangsúlyozta: a koalícióban az elmúlt időszakban együttműködésre törekedett. Gyurcsány Ferenc szerint a kormányzás egészével kapcsolatos gondokat nem lehet úgy leegyszerűsíteni, hogy "mindig a másikkal van a probléma".

A politikai életről annak a véleményének adott hangot, hogy míg az SZDSZ és az MDF erőteljes piacpárti elveket vall - "más szóval neoliberális, neokonzervatív politikát", addig a Fidesz és a KDNP államközpontú politikát követ. A legnagyobb ellenzéki párt és a kereszténydemokraták a versenyben kevésbé hisznek, sokkal inkább az atyáskodó, újraosztó állam szerepében. A szocialisták álláspontja mindkettőtől eltér: más-más helyzetekben és más-más célokkal másra használható az állam és másra a piac, másra a verseny és másra a szolidaritás - folytatta a miniszterelnök.

Az egészségügyi átalakítással kapcsolatban a  biztosítási modellről szólva kifejtette: "Magyarország rendszerváltás óta eltelt időszakának egyik legösszetettebb feladata ez". A kérdésben alapos egyeztetésre van szükség, "normális, hogy egy ilyen vita sokáig tart, és az lenne a szokatlan, ha a két ennyire eltérő gondolkodású és világnézetű pártnak egy pillanat alatt lenne közös megoldása" - jegyezte meg Gyurcsány Ferenc hozzátéve, hogy a szocialista párt és a szabad demokraták közötti véleménykülönbséget nem tartja rendkívüli vitának, válságnak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi biztosítási - rendszeren változtatni kell, "de változtatni csak akkor tudunk, ha megállapodunk. Ha ez nem sikerül, minden marad a régiben".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.