BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több angol labdarúgóklub magánkézben

Azt követően, hogy az előző évezred végén számos brit labdarúgóklubot vittek tőzsdére, a 2000-es évek elején megfordult a tendencia, s az új évtizedben egyre több csapat kerül magánkézbe, s vezetik ki a börzéről. A folyamat az elmúlt egy esztendőben felgyorsult 2006 nyara óta ugyanis újabb négy patinás gárdát vásároltak meg gazdag befektetők.

Legutóbb múlt héten Mike Ashley bit milliárdos, a Sports Direct International sportszer-kiskereskedelmi lánc alapítója szerzett többségi tulajdont a Newcastle csapatában. Az üzletember eddig mintegy hetven százalékos részesedést szerzett a klubban, amiért összesen közel 97 millió fontot fizetett a csapat jelenlegi és volt elnökének.

Az elmúlt egy esztendőben került magánkézbe az Astonvilla, a Liverpool és a West Ham United csapata is. A korábban tőzsdén is jegyzett birminghami Villat az amerikai Randy Lerner vette meg 62,2 millió fontért, míg a West Ham miután az izlandi Eggert Magnusson által vezetett konzorcium tulajdonába került 85 millióért.

A legnagyobb labdarúgást érintő akvizíció azonban 2007-ben egyértelműen a Liverpool megvásárlása volt. A kikötőváros csapatát 470 millió fontért szerezte meg két amerikai milliárdos George Gillett és Tom Hicks. A két üzletember amellett, hogy 174,1 millió fontot kifizetett a korábbi tulajdonosoknak, átvállalta a klub 44,8 millió fontnyi adósságállományát, s azt is vállalták, hogy 215 millióból felújítják a csapat stadionját, s létrehoznak egy közel 40 millió fontos játékos-alapot.

A közelmúltban elkelt négy gárdán kívül még három angol csapat van magántulajdonban. A Manchester Unitedet 2005-ben vette meg az amerikai Malcolm Glazer valamivel több mint 831 millió fontért, míg a Chelsea Roman Abramovics tulajdonába került 2003-ban közel 140 millióért, a Portsmouthban pedig a szintén orosz Alekszandr Gajdamak szerzett 50 százalékos részesedést 30 millióért másfél esztendővel ezelőtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.