Elégedettek voltak a szemlézők – októberben döntenek az Eb helyszínéről
Mint ismeretes, az európai szövetség illetékesei októberben döntenek a kontinenstorna színhelyéről. Magyarország mellett Belgium, Bosznia-Hercegovina és Törökország van versenyben a 2009-es négy plusz egyes Eb megrendezéséért.
A kétnapos helyszíni szemlét végző Laurent Morel és Didier Andris örömmel nyugtázta például azt, hogy Debrecen egy éven belül vadonatúj ötcsillagos szállodával lesz gazdagabb, ráadásul a Divinus Oliva nevű hotel a Nagyerdőben épül. A leendő igazgató előzetes prezentációt tartott a vendégeknek, akik szerint a Főnix Csarnokhoz közeli szálló kiválóan megfelelne akár az UEFA hivatalos szálláshelyéül is.
Az egyetlen problémát az jelentette, hogy a talaj borítása egyelőre nem mindenhol megfelelő. Előírás ugyanis, hogy a mérkőzéseket és az edzéseket egyforma körülmények között kell lebonyolítani. Az UEFA szakemberei ugyanakkor egyelőre nem jelezték, hogy bármiféle kiegészítésre lenne szükség a pályázattal kapcsolatban. Az októberi döntés előtt már nem is várható újabb helyszíni szemle a kandidáló országokban.


