Ellenőrből kevesebb a trolikon - A diákok a "lógósabbak"
A BKV Zrt. 1997 után idén tavasszal újra felmérte az utazási és bliccelési szokásokat, valamint a viteldíjak megítélését - tudósít az InfoRádió
A megkérdezettek 73 százaléka hallott arról tavasszal, hogy a közlekedési vállalat a pótdíjak emelésére készül.
Az azóta már megvalósult tervekkel a megkérdezettek 44 százaléka egyetértett, 46 százalék elutasította, 10 százalék pedig tartózkodott a válaszadástól.
A felmérésből kiderült, hogy legtöbbször a diákok bliccelnek, így nem véletlen, hogy a legnagyobb ellenérzést a tanulók körében váltotta ki a pótdíj emelésének terve.
A megkérdezettek 49 százaléka rendszeresen igénybe veszi a metrót, ezért ezek az utasok naponta többször is találkozhatnak a közlekedési társaság jegyellenőreivel. A közönség harmada viszont csak ritkán botlik ellenőrökbe - leginkább azok, akik trolibuszokkal utaznak.


