BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emberirtás az egészségügyi reform, Horváth pedig ostoba Papp Lajos szerint

Papp Lajos szerint az egészségügyi reform emberirtás - A Pécsi Szívgyógyászati Klinika igazgatója lemondott a kardiológiai szakmai kollégiumi tagságáról.

A szívsebész professzor a héten követte két kollégája példáját, és kilépett a miniszteri tanácsadó testületből.
Ahogy a Heti Válasznak adott interjújában elmondta, szégyelli magát, amiért megbízott a kormányzat embereiben.

Papp szerint óriási teher nehezedik a pécsi szívcentrumra, hiszen a tavalyi tíz, majd az idei húsz százalékos forráskivonás mellett az intézménynek az eddigi 980 ezer helyett 1 millió 430 ezer beteget kell ellátnia.
A fokozott leterheltség pedig az intézmény halálozási mutatójában is visszatükröződik, holott Pécs korábban mintarégiónak számított a szívgyógyászat terén.

A professzor fenntartja korábbi, az egészségügyi miniszterrel kapcsolatos keményhangú nyilatkozatát, amelyben ostobának, és felkészületlennek nevezte Horváth Ágnest.

Indoklása szerint a miniszter nem tájékozódott, mielőtt kijelentette, hogy a magyar betegek 23 százaléka rossz diagnózis miatt hal meg. Papp Lajos szerint a szám megtévesztő, a szívbetegek esetében ugyanis azonnali ellátásra van szükség, így nincs idő a teljes kivizsgálásra, ami kimutathat egy korábbi, súlyos betegséget.

A professzor szerint a szakmai kollégiumok összefogása és a reform közös kidolgozása helyett az egészségügy terén „ostobaságból vagy gonoszságból elkövetett emberirtás” zajlik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.