BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai órapiaci anomáliák

Mától másfél hétre Budapestre költözött a Seiko Corporation 23 azon csúcsvezetője, akik a világpiaci marketinget, kereskedelmet és nem utolsósorban a gyártmányfejlesztést irányítják. A Hotel Hiltont a látogatás idejére akár Seiko Centernek is nevezhetnénk, mert az említett csúcsvezetők a világ több mint száz országából érkezett márkakereskedőinek mutatják be a januártól boltokba kerülő új modelleket, és emellett közösen elemzik az elmúlt és a második fél év teendőit. A több mint százéves Seiko Corporation különböző leányvállalatai optikai termékeket, ékszereket, sőt golfütőket is készítenek, de persze a legismertebb az 1921-ben alapított karóragyár.

Lichtenberger Attila, a Seiko magyarországi márkaképviseletének vezetője elmondta, a cég Lorus és Pulsar néven is gyárt és forgalmaz órákat, amelyekbe Seiko-szerkezetek kerülnek. A márka saját fejlesztésű Kinetic-szerkezet alapváltozatát – az új generációs automatát – már egy-két Pulsar modell is megkapta, s ezek jóval olcsóbbak a Seikónál.

A Seiko folyamatosan fejleszt, és a legtöbb világújdonság a cég nevéhez fűződik. Más úton jár, mint a legtöbb svájci márka, amelyek többnyire vásárolják a szerkezetet. Így több nagynevű svájci gyár ugyanazt a szerkezetet használja, csupán a nevet, valamint a tokot adják az órához. Az óra értékét ugyanis nem elsősorban a szerkezet határozza meg. A Seiko azonban saját szerkezeteit építi be modelljeibe.

A felső középkategóriás japán cég ugyanakkor egyre följebb pozicionálja magát. Amint Lichtenberger Attila elmondta, néhány év múlva nem lesz – mai áron számítva – 50 ezer forintnál olcsóbb Seiko. Így az alsó árszegmensben a Lorust fogják kínálni, a 20–50 ezer forintos sávot a Pulsarnak tartják fenn, a felső vég pedig a Seiko Spring Drive márkáé lesz, amelynek már ma is van 1,5 millió forintos modellje. Mindenesetre az elmúlt évben már a 100 ezer forintnál többe kerülő Seiko órák adták a márka magyarországi forgalmának 44 százalékát, míg két évvel korábban még csupán 23 százalékkal járultak hozzá a forgalomhoz. A magyar piac anomáliáiról szólva a cégvezető ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta lapunk értesülését, hogy az órakereskedelemben erős a nem hivatalos, számla nélküli forgalom. Széles körből szerzett információink szerint a magyar kereskedők szeretnek számla nélkül vásárolni az importőröktől, és ha az nem hajlandó erre, máshoz fordulnak. Könnyen megtehetik, hiszen kevés a kizárólagos márkaimportőr Magyarországon. Van olyan svájci márka, amelyet három cég is importál. A világmárkák ugyanis nemigen törődnek egy olyan kis piaccal, mint Magyarország.

Az elmúlt évtizedben úgy indult fejlődésnek az órakereskedelem, hogy a vállalkozók fillérekért megvették Nyugaton az elfekvő készletet. Ez a hagyomány máig él: amíg 15 éve csak néhány cégecske dolgozott így, az uniós csatlakozás óta azonban nagyon sokan. Nem is csoda, a bevásárlóközpontok bérleti díjait teljesen hivatalos ügymenettel egy viszonteladó nem tudja kitermelni. Csupán az importőri tulajdonban lévő márkaboltok élhetnek meg, amelyek a kiskereskedelmi árrés mellett a nagykereskedelmivel is rendelkezhetnek.

Noha egy időben úgy tűnt, lejárt a szakemberek által vezetett családi vállalkozások ideje, manapság a fogyasztók kezdenek visszaszokni a szaküzletekbe a plázák helyett.

A maradéktalanul tisztességes kereskedők dolgát az is nehezíti, hogy minden karácsony előtt egy külföldi cég nagy óravásárokat rendez a nagyobb városokban, ahol mondjuk egy 30 ezer forint értékű órát 70 ezerre áraz, majd akciósként eladja 35-ért. Többnyire olyanokat, amiket a magyar importőrök nem hoznak be, így a szerencsés vásárlónak – alkatrész híján – esélye sincs a javíttatásra.

Az is az órapiac anomáliái közé tartozik, ahogyan egyes ügyes emberek az internetkereskedelmet használják. Az üzlet úgy kezdődik, hogy egy honlapra felteszik néhány modell képét, és a márkaboltok árainál jóval olcsóbban kínálják. Szállítás néhány hét alatt. Ha beesik a megrendelés, magánszemélyek a tengerentúli kapcsolattól lekérik, és mivel nem minden csomagot ellenőriz a vám, az amerikai „nagynéni” ajándék pulóverjei közt vám- és adómentesen simán bejön 4-5 értékes karóra. És mivel ezek többnyire Európában nem forgalmazott modellek, a javítás alkatrész híján reménytelen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.