BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horn:A hálapénz ellenes terápia a versengő biztosítási rendszer lehet

A koalíciónak közösen kell megtalálnia "a helyes terápiát" a hálapénz ellen - áll Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő alapunkhoz eljuttatott közleményében. A liberálisok egyetértenek a kormányfővel, aki szerint a jelenlegi egészségügyi rendszer válságának talán legjellemzőbb tünete a hálapénz. A hálapénz erkölcstelen és igazságtalan, egyaránt fizeti gazdag és szegény. Nemcsak az egyes betegeknek jelent terhet, hanem az egész rendszer működését torzítja - fogalmazott Horn Gábor. Kifejtette, hogy miközben a piacgazdaság az élet szinte valamennyi területén megszüntette a zsebbe fizetés kényszerét, az egészségügyben a mai napig a szocializmusban megismert viszonyok uralkodnak. A hálapénz azt bizonyítja, hogy az egészségügyi rendszer lényegét nem érintette a rendszerváltás. Az ügyvivő szerint a felmérések alapján a vizitdíj csökkentette ugyan a háziorvosok hálapénz összegét, de az igazi megoldás az lenne, ha olyan szereplők jelennének meg az egészségügyben, akik ellenérdekeltek a hálapénzrendszer fenntartásában, és legalább olyan erősek, mint az a lobbi, amelyik haszonélvezője a hálapénznek, ezért védi a jelenlegi rendszert. Mint írja, ezek a szereplők a biztosítók, amelyek egymással versenyeznek azért, hogy minél több ember válassza őket. Az SZDSZ ezért javasolja, hogy az egészségügy finanszírozását egymással versenyző, választható biztosítók végezzék. Olyanok, amelyekben érdemi szerepe van a magántulajdonnak, hogy a rendszerváltás az egészségügyben is megtörténjen" - olvasható Horn Gábor közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.