Horváth Ágnes helyreigazította a SOTE vezetőinek körlevelét
A közelmúltban a SOTE rektora körlevélben fordult az intézmény dolgozóihoz, amelyben az egyetem anyagi helyzetéről kívánt tájékoztatást nyújtani. Az információ eljutott a sajtóhoz is.
Tekintettel arra, hogy ez több részében hiányos és pontatlan volt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint, közleményben kívánt arra válaszolni. Leszögezte, hogy szemben a levélben foglaltakkal, az intézmény támogatását nem az Egészségügyi Minisztérium folyósítja, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az OEP és az intézmény között megkötött finanszírozási szerződés alapján A Semmelweis Egyetem ágyszáma a struktúraátalakítás során 2691-ról 2166-ra, azaz mintegy 19,5%-kal csökkent.
Az ellátás finanszírozására az OEP-től átutalt összeg 2006 első felében 15,1 milliárd forint, 2007 első felében 14,1 milliárd forint volt. A különbség 1 milliárd forint (9,3%), ez egész évre vetítve sem érheti el a levélben állított 4,8 milliárd forintos különbséget. A két adat összevetéséből világosan látszik, hogy az intézmény finanszírozása feladatarányosan javult. Az egy aktív ágyra jutó összeg 8,1%-kal, az egy krónikus ágyra jutó pedig 7,3%-kal nőtt az elmúlt időszakban.
Az Egészségügyi Minisztérium kiemelten fontos intézménynek tartja az egyetemi klinikákat, és minden segítséget megad az átalakulás sikeres végrehajtásához. Ennek eredményeképpen a SOTE a miniszteri keretből – a progresszív betegellátási feladatait elismerve – 2000 egységnyi plusz volument kapott a második félévre, ami közel 300 millió forint bevételi többletet biztosít. A kiegészítő finanszírozás keretében az intézmény havi 69,2 millió forint plusz bevételhez is jut.
Az ellátórendszer átalakítását segítő struktúraátalakítási pályázaton a SOTE nyerte el az egyik legnagyobb támogatást, ennek teljes összege 784,6 millió forint. A struktúraátalakítás természetesen nem azt jelenti, hogy az intézmények megváltozott keretek között, de ugyanúgy, ugyanazt az ellátást próbálják nyújtani. Az intézmények kiadásait, hozzá kell igazítani a tényleges feladatokkal összhangban lévő új bevételekhez. Ezért a rektori levélben megfogalmazott „aki időt nyer, életet nyer” stratégia szükségképpen az intézmények pénzügyi ellehetetlenüléséhez vezet.
A minisztérium szerint az intézményeknek maguknak kell megtervezniük az új struktúrához illeszkedő új szervezeti rendet, és az ellátást biztosító szakember állományt is.
Minden intézménynek önálló feladata és felelőssége, hogy olyan szervezeti felépítést alakítson ki, illetve úgy használja fel a rendelkezésére álló erőforrásokat, hogy azokkal a feladatként vállalt ellátási kötelezettségeket biztonságosan el tudja látni, és ezeket a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokból tartósan finanszírozni tudja. A fenntartható működés érdekében történő átalakítás kötelezettsége és felelőssége alól egyetlen intézmény, így a SOTE vezetése sem térhet ki - jelentette ki az egészségügyi miniszter.


