BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kieső hazai százmilliárdok

Elérkezett az a pillanat, amikor a vállalkozók nem tűrhetik tovább a feketekereskedelem elburjánzását – mondta lapunknak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára annak kapcsán, hogy a legnagyobb munkaadói szervezet nyílt levélben követelte a feketekereskedelem elleni azonnali operatív fellépést. Mint mondta: míg az engedéllyel rendelkező cégek rendben befizetik adóikat, és a hatóságok állandó kontrollja mellett tevékenykednek, addig a feketekereskedelemre a számla nélküli fizetés, az ellenőrizetlen eredetű termékek kínálata, a szabálytalan foglalkoztatás és a fogyasztóvédelem abszolút hiánya jellemző. A kereskedelemben tevékenykedők közel egyötöde a VOSZ adatai szerint egyáltalán nem fizet adót, így aki adózik, versenyhátrányba kerül. A legpesszimistább becslések szerint 2-300 milliárd befizetetlen közteher kerüli el a költségvetést, ezt „luxus” lenne veszni hagyni.

A feketekereskedelem elleni programhoz való csatlakozásra szólítja fel a szövetség az érintett szaktárcákat, a verseny tisztaságát és a fogyasztók érdekeit védő intézményeket, az APEH-et, a vám- és pénzügyőrséget, a rendőrségi és határőri szerveket, az egészségügyi hatóságokat, az önkormányzatokat, valamint a parlamenti és parlamenten kívüli pártokat.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára üdvözli a VOSZ felhívását, de – mint lapunknak elmondta – nem előzmények nélküli ez a fejlemény, az OKSZ először 15 évvel ezelőtt fogalmazott meg hasonló állásfoglalást. Tapasztalataik szerint azóta történt is jó pár intézkedés. A kedvező fejlemények között említette, hogy – nem utolsósorban szövetségük szorgalmazására – szigorodott a jövedéki törvény, emellett számos új rendelkezés, így a minimumjárulék-alap bevezetése és a korábban megsemmisített elvárt adó helyébe július elsején lépő szabály is a piac kifehérítéséhez vezet. Hasonlóan jó irányban hatnak a pénzügyőrök következetes és folyamatos ellenőrző akciói.

A szövetség főtitkára nagyobb szigort remél az ázsiai piacokon, illetve a vásárokon, ahol véleménye szerint tovább kellene szűkíteni a forgalmazható termékek körét és a fokozni az ellenőrzés szigorúságát. Sokat lendítene a helyzeten, ha a piac fenntartója lenne a felelős azért, hogy az árusok elszámoltathatók legyenek. Az ellenőrzési módszereken is változtatni kellene – vélekedett –, sokkal hatékonyabb lenne, ha inkább az áruelosztó csatornákat figyelnék folyamatosan, ahelyett hogy egyenként vizsgálják az üzleteket. Képletes példával is élt a szakember: a fakivágást is a törzsön célszerű kezdeni, nem a leveleken. BJA

Gazdasági súly

A kereskedelmi ágazat gazdasági súlyára jellemző, hogy a GDP 12 százalékát állítja elő, az öszszes állásban lévő14 százalékát, azaz több mint 550 ezer főt foglalkoztat, a kkv-k közel 27 százaléka itt tevékenykedik.

A forgalom – a gépjármű- és az üzemanyag-eladások levonása után – meghaladja a 6000 milliárdot. Becslések szerint a feketekereskedelem aránya legkevesebb 15 százalék, de akár a 25-öt is elérheti.

A forgalom – a gépjármű- és az üzemanyag-eladások levonása után – meghaladja a 6000 milliárdot. Becslések szerint a feketekereskedelem aránya legkevesebb 15 százalék, de akár a 25-öt is elérheti.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.