BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komplex feladat a kormányzati negyed építése

Komplexebb feladat Budapesten a Nyugati pályaudvar mellett megvalósítani egy kormányzati negyedet, mint korábban volt Berlinben a Spree folyó közelében – mondta el Hans Stimman volt berlini főépítész pénteki magyarországi látogatása alkalmával. A szakember tagja az új kormányzati negyed tervpályázati bírálóbizottságának. A berlini negyed kiépítésekor a kormányzat végleges helyének megtalálását összekapcsolták az ottani vasút megszervezésével. Az építkezéseket megkönnyítette, hogy a negyedet a városközponthoz közel húzták fel, de nem olyan központi forgalmas helyen, mint Budapesten a Nyugati pályaudvar környezete. Egyúttal egy főpályaudvart is létesítettek a kormányzati negyedtől északra. Az építész véleménye szerint jobb döntés a városközpontban vagy annak közelében elhelyezni a negyedet, mint a külső részen. Hans Stimman 1991-től 2007-ig volt Berlin főépítésze. Információink szerint a hét végéig harmincnégyen vásárolták meg a magyarországi tervpályázati dokumentációt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.