BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Telekom - újabb hatékonyságjavítási lépések lesznek

A Magyar Telekom (MT) az év közepén további hatékonyságjavítási lépéseket hajt végre, konszolidálja cégeit és üzletágait, s egyebek mellett létszámleépítések is várhatók. Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta: a telekommunikációs piac minden szegmensében élesedik a verseny, s ehhez alkalmazkodnia kell a csoportnak is. Kifejtette: a vállalat teljesítménye pozitív, s őrzi piaci pozícióját. Ugyanakkor változásokra van szükség, mert a csoportnak eléggé bonyolult a felépítése, amit egyszerűsíteni kell. Christopher Mattheisen elmondta: a csoportnak 50 leányvállalata van, ami szerinte sok, ráadásul az elmúlt időben több céget is vásároltak, amelyeket konszolidálniuk kell. Az elnök-vezérigazgató példaként említette, hogy az internetes T-Online céget összevonják a vezetékes üzletággal, a T-Commal, mivel a kettő tevékenysége szorosan összefügg.

Az összevonásról döntő T-Online közgyűlés június végén lesz. Christopher Mattheisen utalt arra: ha a vezetékes üzletág tisztább formában működik majd, akkor más cégeket és üzletágakat is konszolidálnak a csoporton belül. Minderről az év közepén közöl többet az MT, amikor szó lesz arról is, hogyan növelik tovább a hatékonyságot, s milyen anyagi célkitűzéseket és takarékossági lépéseket tesznek. A megtakarítás valószínűleg milliárdos nagyságrendű lesz. A további külföldi akvizíciókról elhangzott: az MT nem tett le a további terjeszkedésről, de egyre nehezebb új céget venni. Az MT továbbra is a dél-kelet-európai térségben keres befektetési lehetőségeket, amelyek azonban nem túlságosan nagyok. Nincs ugyanis túl sok cég, amely felvásárolható és ráadásul olcsó is. Thilo Kusch pénzügyi vezérigazgató-helyettes a montenegrói céggel kapcsolatos vizsgálatról elmondta: egy újabb szál alapján most Macedóniára fókuszálnak. Olyan szerződésekről van szó, amelyeknek a célját egyelőre nem tudják azonosítani. A montenegrói, négy szerződéssel összefüggő vizsgálat a végső szakaszában tart, míg az év elején indult mecedóniai vizsgálat során most még csak elemzik a szerződéseket, a belső pénzügyi és kontroll folyamatokat.

A szerződésekről és a vizsgálatokra fordított összegekről elhangzott: a szerződések száma nem változott, konkrétan négy szerződést vizsgálnak, mindegyiket montenegrói összefüggésben, összértékük 2 milliárd forint. Macedónia esetében még nincs konkrétum, egyelőre csak általánosságban vizsgálódnak. Tavaly a vizsgálati költségek 4,1 milliárd forintot tettek ki, s elképzelhető, hogy hasonló nagyságú költségek merülnek fel az idén is. Az összeg tartalmazza az MT válaszlépéseit, intézkedési költségeit is. A vizsgálatok és az intézkedések célja az, hogy az MT bebizonyítsa, olyan üzleti szereplő, amelyik nagyon magas etikai standardokat állít fel működése során, s mindenben megfelel az előírásoknak, így az a amerikai és a magyar törvényeknek. Christopher Mattheisen elmondta: a mobil üzletágban nagy lehetőségeket látnak, különösen a széles sávú mobil internetezésben (HSDPA).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.