BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországon a Navteq

A jármű-navigációs berendezésekhez és egyéb helymeghatározó alkalmazásokhoz szükséges digitális térképadat-szolgáltatásban világelső amerikai Navteq cég a hazai térinformatikai piac vezető vállalatával, a Geometria Kft.-vel kötötte meg első magyarországi viszonteladói szerződését – jelentették be tegnap Budapesten.

Utóbbi cég komplett rendszereket helyezett már üzembe a Magyar Villamosipari Művek, a budapesti Elektromos Művek, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat és az Invitel megbízásából. A Navteq Budapesten járt vezetői azt is bejelentették, hogy a cég piacra dobja Lengyel-, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot és Szlovéniát lefedő térképeit.

Az öt országban több mint egymillió kilométernyi úthálózat található. A térképek nemcsak az utakat jelölik, hanem az egyes útszakaszokhoz a közlekedés szempontjából tartozó lényeges tulajdonságokat is.

Az amerikai cég indoklása szerint felméréseik már azt mutatják, hogy ebben a térségben a navigációs rendszerek iránt folyamatosan növekvő keresletre számíthatnak, és a legtöbben kifejezetten a több országot magában foglaló, a szabadidős utazásokhoz jól használható térképek iránt érdeklődnek.

A chicagói székhelyű Navteq világszerte közel 2800 alkalmazottat foglalkoztat. A társaság európai regionális központot tart fenn a hollandiai Veldhovenben, fő gyártókapacitása az USA-beli Fargóban van, támogatóközpontjai Szöulban, Mexikóvárosban és Jokohamában találhatók. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.