BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öregedő pedagógusok,csökkenő népszerűség

Kevésbé vonzó a tanári pálya a fiataloknak: tavalyhoz képest az idén hatvan százalékkal csökkent a pedagógusképzés képzési területére jelentkezések száma az első helyen jelentkezők körében. Igaz, összesen még így is 6361-en jelentkeztek, közülük 4157-en első helyen. A Felvi.hu szerint a pedagógusfoglalkozásnál a munkakörülmények, a foglalkoztatás szabályai, valamint a keresetek is befolyásolják, hogy mekkora az érdeklődés.
Míg több európai ország pedagógushiánnyal küzd, addig Magyarországon éppen a pedagógusok létszámának nagy aránya jellemző. Az oktatási tárca adatai szerint a közoktatásban most több mint 165 ezren, míg a felsőoktatásban 22 ezret meghaladó a tanító, tanár. Ezek a számok folyamatosan apadnak. Most június elején két város önkormányzata is jelezte, kénytelen csökkenteni a pedagógusok létszámát. Szegeden 200, Debrecenben több mint 100 pedagógus kapja meg a felmondólevelét. Szegeden az elbocsátás azonban „humánus”, a legtöbb érintett nyugdíjas, illetve nyugdíj előtt álló. Ez nem meglepő, mert az elmúlt években a pedagógusok korfája egyre öregebb. A fiatal, 30 év alatti pedagógusok aránya már 2004-ben is alig érte el a tíz százalékot. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.