Pannonplast-start Szerbiában
Körülbelül egy hónap múlva kezdődhet meg a termelés a Pannonplast (PP) új, szerbiai, műanyagipari csomagolóanyagokat gyártó egységében – mondta lapunknak Gyimóthy Dénes, a társaság megbízott gazdasági igazgatója. Az indulás némileg tovább tartott, mint azt korábban gondolták, hiszen az eredeti tervek szerint már ez év tavaszán termelésbe kellett volna állítani az üzemet, mostanra azonban az akadályok nagy része elhárult a gyártás megkezdése elől. A gyárterület előkészítése már megtörtént, jelenleg pedig a gépek telepítése zajlik. A késlekedést elsősorban az okozta, hogy az üzembe szállított eszközök elvámoltatása jóval tovább tartott, mint azt a PP-nél várták.
A társaság ebben az esztendőben eredetileg 400 millió forintos árbevételt és 70 millió forint körüli adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereséget (EBITDA) remélt szerbiai leányvállalatától, ez azonban a tervezettnél későbbi gyárnyitás miatt most elég optimista prognózisnak tűnhet. Gyimóthy Dénes ugyanakkor kiemelte: mivel várakozásaik szerint a gyárban gyorsan felfut a termelés, és az üzem kapacitáskihasználtsága is jobb lehet, mint azt eredetileg várták, a tényleges bevétel valószínűleg nem lesz sokkal alacsonyabb a korábban tervezettnél.
Nem csak Szerbiában fejlesztett azonban a közelmúltban a társaság, beruházásokra került sor a hazai és a romániai egységekben is. Mivel a szerbiai gyárba a magyar és a román üzemekből szállították át a gépek egy részét, ezekbe az egységekbe újakat telepítettek. Keleti szomszédunknál emellett – egy két hónapos leállás során – az üzem átalakítása is megtörtént, és megindult egy szervezetfejlesztési folyamat is. Gyimóthy Dénes jelezte: ha ez utóbbi is befejeződik, akkor kerülhet sor a termékportfólió, valamint a helyi ügyfélkör tervezett bővítésére.
Egyelőre kivár ugyanakkor a cég a bulgáriai vállalatalapítással, először ugyanis szeretnék befejezni a szerbiai beruházást, s megvárni az ottani gyár termelésének felfutását. A gazdasági igazgató kiemelte: jelen vannak a bolgár piacon, azonban egyelőre romániai egységükből szállítanak az országba. A jövőben ugyanakkor ez változhat; úgy vélik ugyanis, hogy hatékonyabban tevékenykedhetne a Pannonplast Bulgáriában, ha létesítene vagy megvásárolna egy helyi üzemet.
A társaság jelenleg – a közgyűlés tavaly decemberi döntésének megfelelően – partnert keres a bulgáriai terjeszkedéshez. Gyimóthy Dénes jelezte: vannak már konkrét elképzelések arról, hogy mely cégekkel, milyen konstrukcióban lehetne partnerkapcsolatba lépni, a végleges döntést azonban csak néhány hónap múlva hozza meg a vállalat. A partnerjelöltekről – a cég vezetésének titoktartási kötelezettsége miatt – részleteket nem árulhatott el a gazdasági igazgató. VG


