Pesten is erősít a Lufthansa
Budapest továbbra is térségi központként működik a Lufthansánál, ahol ma már a járatok gyakoriságának növelése után – a kereslet emelkedése miatt – a nagyobb befogadóképességű repülőgépek beállítása következik. Új vezetőként egyebek mellett a vállalatok számára végzett értékesítés felpörgetését tekinti a legfontosabb feladatnak Tamur Goudarzi-Pour, aki néhány hónapja felelős a közép- és délkelet-európai régióért.
A Lufthansának körülbelül 20 százalékos a magyarországi piaci részesedése, tavalyi utasforgalma Ferihegyen meghaladta a 620 ezer főt. Ez a szám az idén várhatóan nagyobb lesz, és növekedhet az általa vitt tranzitutasok száma is.
A vezető közölte: a közelmúltban tárgyalásokat kezdtek a Budapest Airport új, szintén német főtulajdonosával, a Hochtieffel a repülőtéri díjak csökkentéséről. Értésére adták, hogy drágának tartják a például Prágánál is 25 százalékkal magasabb díjakat, és új járataik célállomásainak eldöntésénél az alacsonyabb költségeket ajánló repülőtereket fogják választani. A Lufthansa térségünkben a fővárosokat részesíti előnyben, de néhány nagyobb országban – Románia, Lengyelország – intenzíven keresi a jelentősebb vonzáskörzetű városokat, és még az idén több új célpontot is bejelenthet.
Megerősítette, hogy más, hagyományos cégekkel ellentétben nem egy-egy részpiacon, hanem a lehető legszélesebb szolgáltatási palettát nyújtva akarnak kiemelkedő profitot elérni. Ennek megfelelően az egyes üzletágak jól kiegészítik egymást, s ugyanez vonatkozik a Germanwings diszkont-légitársaságra is, amelyben részesedése van a cégnek. Arra a kérdésünkre, hogy a British Airwayshez hasonlóan – amely megvált diszkontvállalatától, a GO-tól – fontolgatják-e a német diszkontcég eladását, azt felelte: „A Germanwings tökéletesen illik a portfóliónkba, de nem zárható ki, hogy néhány év múlva a jogilag is önálló vállalat felülvizsgálja stratégiáját.” A Germanwings egyébként bővíti Magyarországra közlekedő járatainak a számát, így a 2007-es nyári menetrendjében – az eddigi, budapesti járatok megtartása mellett – újakat indít Sármellékre kölni és berlini bázisrepülőteréről. A heti két járat hétfőnként és szombatonként közlekedik, és a délutáni órákban szállítja az utasokat.
Az igazgató szerint a csoporton belüli kereszthatások, illetve a bevételi potenciál jobb kihasználása segítheti a mind nagyobb nyereség elérését, nem pedig egy olyasfajta átfogó költségcsökkentési terv, mint amilyet több, hagyományos légitársaságnál alkalmaznak. A korábbiaknál is jobban figyelnek a közös jármű- és szolgáltatásbeszerzésre, az új járatok összehangolására, valamint a közös informatikai programok összecsiszolására.
Emlékeztetett: ez év áprilisában a felügyelőbizottság úgy döntött, hogy 45 darab, rövid hatótávú repülőgépet rendel, így 2008 végétől 30 regionális gépet vesz át az Embraer 190-es és 15-öt a Bombardier CRJ900-as repülőgépcsaládból. Az új, sugárhajtású repülőket az európai és az azokhoz csatlakozó járatokon állítják forgalomba.
Újabb mérföldkő ez a megrendelés a Lufthansánál a már fo-lyamatban lévő modernizáció
és légiflotta-bővítés terén. Az Embraer 190-eseken 100 ülőhely áll az utasok rendelkezésére, míg a Bombardier CRJ900-asokon 90. Mindkét sugárhatású repülőgépcsalád üzemanyag-hatékony, fogyasztása nem haladja meg a négy litert, utasonként és 100 kilométerenként számolva. A Lufthansa jelenleg 145 repülőgépet közlekedtet regionális járatain, ezek közül tizenkettő CRJ900-as típusú.
Lufthansa konszern Magyarországon
700 alkalmazottLufthansa Passanger Airline
Lufthansa Systems
Lufthansa Cargo
Lufthansa Technik
Lufthansa Passanger Airline
Lufthansa Systems
Lufthansa Cargo
Lufthansa Technik-->


