Rések a szolgáltatáspiacon
Középtávon folyamatosan nő majd a Magyarországra kiszervezett üzleti szolgáltatási munkahelyek abszolút száma, ugyanakkor mérséklődik a térségen belüli jelenlegi kedvező részesedésünk. Ezt prognosztizálja az a – Futó Péter és Klein Gábor nevével fémjelzett, a gazdasági tárca megbízásából készült – tanulmány, amely szerint csak akkor tartható fenn az ország e téren meglévő vonzereje, ha az igényekhez igazítják az oktatási-képzési (szak)rendszert, illetve idehaza is elterjed a kiszervezés kultúrája, továbbá a betelepülők megfelelő üzleti környezetben dolgozhatnak és vonzó ösztönzőket kapnak.
Magyarországon az elmúlt öt évben a kiszervezett üzleti és informatikai szolgáltatások üzletága becslések szerint évi mintegy húsz százalékkal nő, dinamikusabban, mint bármely más ágazat. Csak a tanulmány által vizsgált két évben – 2005–2006-ban – mintegy negyven multinacionális szolgáltató telepedett meg, 18,5 ezer munkahelyet teremtve. A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint a külföldi működőtőke-beruházások állományának mintegy 17 százaléka, megközelítőleg tízmilliárd euró érkezett eddig az üzleti szolgáltatások ágazatba.
A szolgáltató központok túlnyomó többsége telefonos és internetes eszközökkel dolgozó ügyfélszolgálati cég, ügyfeleik zömmel vagy külföldi társaságok, vagy azok itteni leányvállalatai. Főként ügyfélszolgálati, pénzügyi, számlakezelési, könyvviteli, informatikai, humánerőforrás-menedzsmenti és egyéb ügyviteli, adminisztratív feladatokat végeznek ezek a központok. Az informatikai outsourcing is egyre növekvő ágazat: évi mintegy 25-35 milliárd forintos piacot jelent. Tény ugyan, hogy e piac zömét néhány nagy szerződés adja, de sok száz kisebb ügylet is megvalósul évente.
Magyarországot – mint az üzleti kiszervezések színhelyét – kedvezően ítélik meg a betelepült vállalatok vezetői – derült ki a szerzők által készített interjúkból. Erre egyébként az is utal, hogy a betelepedettek zöme folyamatosan bővíti munkahelyeinek a számát, s növekedési fázisban van. Kiderült az is, hogy a kedvező földrajzi fekvésen, a munkaerő-piaci szabályozottsági adottságokon túl elsősorban annak köszönhető a vonzerő, hogy a rendszerváltás óta nagyon sok multi fektetett be Magyarországon, s ágyazódott be a gazdaságba, alakított ki kapcsolatrendszert.
Ám mindez nem elegendő ahhoz, hogy a magyar gazdaság a következő években is megőrizze pozícióit. Mert bár a térség egésze várhatóan felértékelődik, ám olyan új szereplők jelennek meg, mint például Románia és Bulgária, amelyek olcsóbb munkaerővel is vonzóvá váltak. Éppen ezért a relatív versenyhelyzet megőrzése érdekében a szakértők szerint számos dologra lenne szükség. Ezek sorában említik, hogy minél több nagyobb hozzáadott értéket termelő szolgáltatási tevékenységet kellene idevonzani, illetve a képzési-oktatási rendszer menjen elébe az ilyen központok munkaerővel szemben támasztott igényeinek. Ez utóbbival kapcsolatban az outsourcingot végző cégek szerint egyenesen radikális reformra volna szükség. A jelenleginél hatékonyabban kellene ösztönözni ezen cégek vidéken való letelepedését, s végül, de korántsem utolsósorban szükség lenne a piacfejlesztésre is. Arra, hogy mind az üzleti, mind pedig a közszolgálati szektorban fejleszteni kellene a keresleti oldalt: e célból a közigazgatásban, valamint a hazai közép- és nagyvállalati körben terjeszteni kellene a kiszervezés mint költségtakarékos szervezési megoldás kultúráját – hívja fel a figyelmet a tanulmány. NVZs
Magyarország vonzása*
Forrás: A Magyarországra kiszervezett üzleti folyamatok és üzleti szolgáltató központok 2007; DTZ 2007Erősségek:
Budapesten sok hasonló üzlet van
Bőséges irodahelyiség-kínálat
Viszonylag alacsony ingatlanköltség
Komoly műszaki és k+f kapacitások
Vonzó a külföldi munkaerő számára
Gyengeségek:
Viszonylag szegényes nyelvtudás
A megfelelő munkaerő-kínálat akadozása
Bérinflációs tendenciák
Korlátozott alternatívák Budapesten kívül
Lehetőségek:
Kelet-Közép-Európa vezető szolgáltató központjává válhat
Magas hozzáadott értékű k+f és IT outsourcing szolgáltatások telephelyévé válhat
A tágabb régió, EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) kiszolgálására szakosodott cégek telepedhetnek meg
Felfuthat a hazai kiszervezési piac
Veszélyek:
A nyelvtudást igénylő munkahelyek egy részét más országba helyezik át
Munkaerő-elvándorlás más országokba
Nagy cégek felszívják a tehetségeket
Felszöknek a munkaerőköltségek
* Egy tanácsadó cég elemzése.
Erősségek:
Budapesten sok hasonló üzlet van
Bőséges irodahelyiség-kínálat
Viszonylag alacsony ingatlanköltség
Komoly műszaki és k+f kapacitások
Vonzó a külföldi munkaerő számára
Gyengeségek:
Viszonylag szegényes nyelvtudás
A megfelelő munkaerő-kínálat akadozása
Bérinflációs tendenciák
Korlátozott alternatívák Budapesten kívül
Lehetőségek:
Kelet-Közép-Európa vezető szolgáltató központjává válhat
Magas hozzáadott értékű k+f és IT outsourcing szolgáltatások telephelyévé válhat
A tágabb régió, EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) kiszolgálására szakosodott cégek telepedhetnek meg
Felfuthat a hazai kiszervezési piac
Veszélyek:
A nyelvtudást igénylő munkahelyek egy részét más országba helyezik át
Munkaerő-elvándorlás más országokba
Nagy cégek felszívják a tehetségeket
Felszöknek a munkaerőköltségek
* Egy tanácsadó cég elemzése.-->


