BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több helyszínt akarnak a rendezők

Az eredetileg tervezett nyolc helyett 12 helyszínen rendezné meg a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot Ukrajna és Lengyelország. A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint a két ország labdarúgó-szövetsége már fel is vette a kapcsolatot az UEFA vezetésével, sőt egy konkrét tervet is kidolgoztak. Az új elképzelés szerint a korábban megnevezett városok mellett Lengyelország részéről Chorzów-ban és Krakkóban, míg Ukrajnában Harkovban, Odesszában lennének még mérkőzések.

A rendező városok számának növelése már az Eb helyszínéről való cardiffi döntés előtt is felmerült. A skót szövetség ugyanis felvetette, hogy 16-ról 24-re kellene növelni a kontinensviadalon részt vevő nemzetek számát. Bár a módosítást az UEFA 50 tagszövetségéből 41 támogatta, arról még nem döntöttek, hogy melyik Európa-bajnokságon emelik meg először az indulók számát. Kérdéses persze, hogy egy 16 csapatos tornánál – ami negyven mérkőzést jelent – szükség van-e 12 stadionra, s a tervezettnél több helyszín nem okoz-e kellemetlenséget a résztvevőknek. Anynyi bizonyos, hogy amennyiben az UEFA jóváhagyja Lengyelország és Ukrajna tervét, a két ország az eredetileg kalkulált kétmilliárd eurónál is többet költhet a sportinfrastruktúrája fejlesztésére. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.