BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább robog a vegyipar

A rendkívül erős 2006-os esztendő után ezt az évet is jól kezdte az európai vegyipar. Az ágazat termelése és forgalma is nőtt az év első hónapjaiban, s emellett az árak is kedvezően alakultak a szektor vállalata számára – derül ki az Európai Vegyipari Tanács (Cefic) legújabb jelentéséből. Sikeres negyedévet zártak a legnagyobb hazai vegyipari vállalatok is: mind a BorsodChem, mind a TVK jelentősen növelte árbevéte-lét 2007 első három hónapjában.

A Cefic elemzése szerint az év első két hónapjában az európai vegyipar kibocsátása mintegy két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Különösen gyorsan – közel hatodával – nőtt január–februárban az iparigáz-termelés, de öt százalékot meghaladó ütemben emelkedett a festék és tinta, illetve a fogyasztói kemikáliák kibocsátása is. Tovább csökkent ugyanakkor 2007 első hónapjaiban a mezőgazdasági vegyi termékek gyártása, és elmaradt a 2006-ostól a gumitermelés is.

Bár az árak az elmúlt fél évben nem emelkedtek számottevően, a korábbi drágulásnak köszönhetően a vegyipari termékek ára átlagosan mintegy négy százalékkal volt magasabb az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben – közel tizedével – a petrolkémiai termékek drágultak. A volumen és az árak emelkedésének megfelelően jelentősen, mintegy hét százalékkal bővült a szektor forgalma is. A Cefic előzetes becslései szerint a vegyipar lendülete az év végéig biztosan kitart. A szervezet úgy véli, az ágazat kibocsátása a tavalyi 2,5 százalék után az idén is két százalékot meghaladó ütemben emelkedhet. Valószínűleg tovább bővül 2007-ben a szektor forgalma is, amely tavaly mintegy hat százalékkal, 460 milliárd euró fölé ugrott. Jól kezdték az évet a legnagyobb magyar vegyipari cégek is, mind a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt., mind a tőzsdéről a közelmúltban távozó BorsodChem Zrt. jelentősen növelte árbevételét. Illéssy János, a BC pénzügyi igazgatója lapunknak jelezte: a társaság két számjegyű forgalomnövekedést ért el 2007 első negyedévében. Ez azt jelenti, hogy a cég árbevétele a tavalyi 55,6 milliárdot követően az idén a 60 milliárd forintot is meghaladta az év első három hónapjában.

Jól teljesített az év elején a TVK csoport is, amely az árbevétel enyhe emelkedése mellett üzemi nyereségét több mint három és félszeresére növelte, adózott eredménye pedig az egy esztendővel korábbi 1,3 milliárd forintos veszteségből 9,1 milliárdos nyereségbe fordult.

Olvasó Árpád, a TVK vezérigazgatója azonban felhívta a figyelmet, hogy 2007 első három hónapjában a külső környezetben már történtek enyhébb negatív változások, ezért nem biztos, hogy az első negyedév rekorderedménye a teljes üzleti évben tartható lesz. A társaság idei teljesítményét elsősorban a polimerek és a kőolaj árának alakulása befolyásolhatja nagymértékben. Forgalomnövekedést eredményezhet azonban, hogy az idén – az előző évvel ellentétben – nem lesz a TVK üzemeiben nagyobb leállás, így ha az árak emelkedésére nem is, a volumennövekedésre biztosan lehet számítani.

Magyarországi kilátások

A tavalyinál feltehetőleg lassabban bővül az idén a magyar vegyipar kibocsátása, amely 2006-ban elérte a 3193 milliárd forintot – mondta lapunknak korábban Budai Iván, a Magyar Vegyipari Szövetség igazgatója.

Az ágazat termelésének bővülése már tavaly is jelentősen – több mint négy százalékponttal – elmaradt az egy évvel korábbitól, a növekedés azonban az idén a tavalyi, 3,3 százalékosnál is alacsonyabb lehet.

Az ágazat termelésének bővülése már tavaly is jelentősen – több mint négy százalékponttal – elmaradt az egy évvel korábbitól, a növekedés azonban az idén a tavalyi, 3,3 százalékosnál is alacsonyabb lehet.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.