Tovább terjeszkedne a Wallis csoport
Közel négy és félszeresére, 8,31 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évhez képest a Wallis csoport konszolidált adózott eredménye – mondta el tegnap sajtótájékoztatón Gansperger Gyula, a Wallis Zrt. vezérigazgatója. Az ugrásszerű növekedésben főként a Wallis Ingatlan Zrt. játszott nagy szerepet, amely több projektet is sikeresen lezárt a múlt évben, nagy értékű ingatlanokat értékesítve, de egymilliárd forint feletti nyereséget ért el a padló- és falburkolókat gyártó Graboplast is.
A magyar magántulajdonban lévő, számos területen érdekelt társaság árbevétele is bővült, a 2005-ös 61,5 milliárd után tavaly 65,6 milliárd forintos forgalmat ért el. Az idén legalább tízszázalékos bevételnövekedéssel számolnak a Wallisnál; a vállalatcsoport nyeresége 6-7 milliárd forint körül alakul majd, de ez nagymértékben függ attól is, hogy az ingatlanrészleg hogyan tudja értékesíteni az új létesítményeket.
Az idén is jelentős eredményeket várnak a Wallis csoportnál az ingatlanüzletágtól, amely jelenleg is mintegy 15-20 nagy projekten dolgozik. A beruházásokat tőkével is bírják, mivel az ingatlancsoportnál keletkező nyereséget visszaforgatják az új projektekbe. Problémát jelent ugyanakkor, és az építőiparban a növekedés gátja lehet, hogy nincs elég alvállalkozó, és kevés a képzett szakmunkás – tette hozzá Gansperger Gyula.
Több területen is jelentős fejlesztést, illetve felvásárlásokat tervez a Wallis csoport. A 82 százalékban a cég tulajdonában lévő Graboplastnál a következő 2-3 évben 1,5-2 milliárd forintos kapacitásnövelő beruházást hajtanak végre, a jelenlegi bázist fejlesztik majd. A rosszabb gazdasági környezet miatt az idén várhatóan több kisebb,
illetve közepes autókereskedő tönkremegy, s az így keletkező piaci rések jó lehetőséget kínálhatnak a Wallis Autó Holding számára.
Erősítésre készül a vállalatcsoport az informatikai és a távközlési piacon is. A korábban a vállalathoz tartozó, majd eladott, főként informatikai tevékenységkihelyezési szolgáltatásokat nyújtó Navigator Zrt. 49 százalékos tulajdonrészének februári megvásárlása mellett további IT-cégek megszerzése is szerepel a tervek között. Emellett tervezik olyan társaság akvizícióját is a Wallisnál, amely a távközlési szolgáltatók számára végez szerelési, karbantartási, telepítési munkákat – közölte érdeklődésünkre Gansperger Gyula.


