BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új hulladékválogató

Új hulladékválogatót és komposztálót adott át Zalaegerszegen a Vegyépszer Zrt., amely egy európai uniós támogatással futó regionális hulladékgazdálkodási fejlesztés keretében kapott megbízást a létesítmények kivitelezésére. Dékány Endre, a projektet vezető ZalaISPA Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke kérdésünkre elmondta: a most elkészült beruházások értéke mintegy ötmillió euró, azonban a teljes, 282 települést érintő fejlesztési program költsége megközelíti a kilencmilliárd forintot. A projekt Zala megye szinte teljes területét lefedi, emellett a Somogy és Vas megyei települések egy része is ehhez a fejlesztési programhoz csatlakozott. A projekt keretében az érintett terület teljes hulladékgazdálkodását megújítják, regionális alapon szervezve meg a hulladéklerakást és a lakossági szelektív hulladékgyűjtést is kiépítve. Az első ütemben Nagykanizsán, Letenyén és Zalakaroson már tavaly befejeződött a szelektív hulladékgyűjtés infrastruktúrájának kiépítése, a mostani műszaki átadás pedig a második építési periódust zárta le. A harmadik ütemben Zalabéren ez év őszére kell elkészülnie egy új regionális hulladéklerakónak, amelynek kivitelezésére szintén a Vegyépszer Zrt. nyert megbízást közbeszerzési pályázat útján. A beruházási program költségeinek 70 százalékát az unió strukturális felzárkózást támogató alapja (ISPA) adja, amelynek forrásaiból az önkormányzati társulás még 2002-ben nyert támogatást. Emellett további 20 százalékot a magyar állam finanszíroz, így az érintett önkormányzatoknak csak a maradék tíz százalékot kell előteremteni önrész formájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.