Újabb befektetés a Talentis Groupnál
Közös beruházásról írt alá együttműködési szerződést a Talentis Group Holding és az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. (Elmib). Ennek segítségével lehetővé válik a Zsámbéki-medence decentralizált, térségi szintű energiaellátása. A szakemberek hárommilliárd forintra becsülik az ehhez szükséges forrásokat. A lakosság energiaigényeinek felmérését a közösen létrehozott vállalat megkezdte, ez legkevesebb fél évet vesz igénybe.
A szerződés értelmében a közös cég energiatakarékos fűtéssel és világítással szereli fel a Talentis program keretében megépülő létesítményeket. Kezdetben liberalizált piacon történő energiabeszerzéssel kívánják kielégíteni a térség igényeit, de megkezdődött a saját, környezetbarát energiatermelő berendezések kiépítésének az előkészítése is – mondta el Kele József, az Elmib Zrt. vezérigazgatója. Az előkészítés várhatóan 2008 végén zárul le, s ekkor kezdődik a kivitelezés. Az energiatermelő berendezések megépítését követően a Talentis Group és az Elmib együttműködésében egy megújulóenergia-termeléssel foglalkozó oktató-kutató bázis létesül, becslések szerint kétmilliárd forintos befektetéssel. A bázis létrehozásához hazai és EU-s forrásokat is szeretnének igénybe venni.
Ez év július 1-jétől a helyi önkormányzatoknak és intézményeknek lehetőségük van önerő nélküli finanszírozást igénybe venni az Elmibtől a fűtési és világítási rendszerük korszerűsítéséhez. A beruházás költségeit a megtakarított energia árából fedezik oly módon, hogy a gazdaságosabb energiafelhasználás ellenére az intézmények a felújítás előtti energiafogyasztásnak megfelelő számlát fizetik a finanszírozás futamidejének végéig.
Az együttműködéssel lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzatok ne külön-külön, hanem „térségi” fogyasztóként szerezzék be a szükséges energiamennyiséget az Elmib segítségével. A felek tervei szerint 2009-től a térségi energiafogyasztást saját előállításúval fedezik. Ehhez mezőgazdasági alapú biomasszát használnak fel. A beszerzés és előállítás arányát a fajlagos energiaköltség minimalizálását szem előtt tartva alakítják ki. VG


