Vizsgálják a gyógyszeripart
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Gyógyszerész Kamara, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete, a Védőoltást Gyártók és Forgalmazók Egyesülete és a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége ellen. A vizsgálat elindítására azért került sor, mert felmerült annak gyanúja, hogy a felek, illetve tagjaik által megvalósított folyamatos információszolgáltatás sértette a versenytörvényt.
Szolnoki Péter, a GVH kartellirodájának vezetője lapunk kérdésére elmondta: az eljárás megindításának előzménye az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) bejelentése volt, amely alapján a GVH alapos és részletes előzetes vizsgálatot folytatott le. Az OKSZ még januárban fordult a versenyhivatalhoz a nem támogatott gyógyszerek árának törvénnyel ellentétes módon történő egyeztetése, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek patikán kívüli értékesítésének akadályozása miatt. Az előkészítő munka során a GVH megállapította, hogy az érintett szervezetek folyamatosan információt szolgáltattak egymásnak, s mivel ezt az előzetes vizsgálat keretében már nem lehetett tisztázni, szükségessé vált az eljárás megindítása. Az eljárás megkezdésének bejelentését követően a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete is közleményben jelezte, hogy álláspontjuk szerint mindenben megfeleltek a versenyjogi és egyéb jogi követelményeknek, és nem tanúsítottak jogszabályba ütköző magatartást.
A vizsgálatban érintett ágazati szereplők lapunknak elmondták: a GVH egy 2005 októberében a négy gyógyszergyártó egyesület és a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) által kötött megállapodás miatt kezdte meg a vizsgálatot. Két esztendővel ezelőttig ugyanis az MGYK-nak hivatalos kötelessége volt, hogy nyilvánosságra hozza a nem támogatott készítmények árát, 2005-ben azonban ez a kötelezettsége megszűnt. A gyógyszergyártó egyesületek ekkor állapodtak meg a kamarával, hogy tagszervezeteik – amennyiben szeretnék – továbbra is folyamatosan tájékoztatják az MGYK-t az OTC-termékek áráról, amely így nyilvánosságra tudja hozni azokat. Az érintett szervezetek ugyanakkor kiemelték, hogy a vállalatok közvetlenül a kamarának küldték meg a termelői árakat, s nem az egyesületeknek. VG
Bojkott
A versenyhivatal az egyesületek és a kamara között született megállapodás mellett azt is vizsgálja, hogy nem próbálták-e a gyártók és a kereskedők korlátozni a patikán kívüli gyógyszer-értékesítés elterjedését.Feltételezések szerint a nagykereskedők anyagi ellenszolgáltatást kaptak egyes gyártóktól, hogy ne forgalmazzák készítményeiket gyógyszertárakon kívül. Ezt a vádat azonban már korábban is minden érintett visszautasította.
Feltételezések szerint a nagykereskedők anyagi ellenszolgáltatást kaptak egyes gyártóktól, hogy ne forgalmazzák készítményeiket gyógyszertárakon kívül. Ezt a vádat azonban már korábban is minden érintett visszautasította.-->


