BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ajánlott a hepatitis-védőoltás

A tavalyi istvándi hepatitisjárvány kórokozóját valószínűleg Olaszországból hurcolták be – derült ki egy az Orvosi Hetilapban megjelent tudományos cikkből, amelyben dél-dunántúli kutatócsoportok közölték a legfrissebb virológiai kutatási eredményeiket. A hepatitis A-betegséget – higiénés hiányosságokkal összefüggésben – az egyik legelterjedtebb, szájon át fertőző vírus okozza, amely a mediterrán régióban közepes, illetve nagy gyakorisággal fordul elő. Ez a betegség Magyarországon szórványosan jelentkezik, elsősorban azonban Északkelet-Magyarországon időről időre előfordulnak járványok.

A kutatást végző intézmények célja az volt, hogy a régiójukban megjelenő hepatitis A-vírust molekuláris elemzésekkel nyomon kövessék. Múlt év június elejétől december végéig 115 beteg szérummintáját vizsgálták. A mintákban genetikailag egyező, úgynevezett IB-szubgeno típusú vírust találtak, amely azonos az Olaszországban 2002-ben kimutatott hepatitis A-vírussal. A behurcolt kórokozó eddig 1200-1300 személyt fertőzhetett meg.

A hepatitis A-járványok az utazások során behozott vírusoktól is eredhetnek, és bárhol, bármikor kialakulhatnak hazánkban is. Ezért fontos a védőoltás a hepatitis A-betegség (fertőző májgyulladás) megelőzésében. Az utazók indulás előtt legalább egy hónappal kérjék a vakcinát, hogy a megfelelő védettség még időben kialakulhasson. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.