Az orvosok többsége elutasítja Horváth reformjait
Az orvostársadalom többsége elutasítja a kormány egészségügyi reformpolitikáját. Az orvosok ugyanakkor elismerik, hogy szükség van az egészségügy átalakítására. Azt azonban nem fogadják el, ha szűkítik a mozgásterüket. Pártrokonszenveik pedig erősen jobbra húzzák őket - mindez a Népszabadság megbízásából készült Medián-felmérés adataiból szűrhető le.
A társadalombiztosítás potyautasainak kiszűrésével és az egynapos sebészet támogatásával szinte minden orvos egyetért, és a többség szükségesnek tartja, vagy legalábbis nem ellenzi a kormány szándékait néhány nagy vihart kavaró témában is, mint például a kiemelt kórházak létrehozása, a színlelt szerződések felbontása vagy a várólisták ügye. A felsorolt 16 intézkedés közül négy volt, amelyről többen mondták azt, hogy káros, mint ahányan szükségesnek tartják - ezek a kórházbezárások, a dobozdíj bevezetése, a kötelező kamarai tagság megszüntetése és főleg a gyógyszerfelírási szabadság korlátozása.
Ehhez képest azonban öszszességében a reformról sokkal lesújtóbb az orvosok véleménye: csak minden tizedik mondta azt, hogy nagyobb részben támogatja, 22 százalék inkább nem, 23 százalék egyáltalán nem ért vele egyet. Az elutasítás egyik oka minden bizonnyal az egzisztenciális bizonytalanság - más dolog elvben támogatni az ellátást hosszabb távon feltehetően javító intézkedéseket, és megint más a saját bőrünkön érezni annak rövid távú "mellékhatásait". A kórházakban dolgozó orvosok 85 százaléka mondta azt, hogy a munkahelyét érintették a kapacitáscsökkentő intézkedések, 77 százalék környezetében történtek leépítések - ezzel szemben csak 39 százalék számolt be valamilyen fejlesztésről.
Az mindenesetre tény, hogy a megkérdezettek csaknem fele mondta azt, hogy az elmúlt egy évben csökkent, ezen belül is 16 százalék, hogy jelentősen csökkent az orvosi praxisából származó jövedelme.
A jövedelmi helyzet megváltozása természetesen "rávetül" a reformmal kapcsolatos általános vélekedésekre. A háziorvosok és a megbízási szerződéssel dolgozók például az átlagnál lényegesen jobbnak látják anyagi helyzetük alakulását (az előbbieknél a vizitdíj kompenzálhatta az egyéb kieső jövedelmeket, az utóbbiak pedig általában hiányszakmákban és ennek megfelelő honoráriummal dolgoznak), és ennek a két csoportnak a tagjai nagyobb arányban is támogatják a rendszer átalakítását. A vezető beosztásban dolgozók viszont a többieknél nagyobb arányban mondták, hogy viszszaesett a jövedelmük, és eközben az átlagnál is több fenntartással fogadták a reformot. Hasonlóan, de feltehetően egész más okok miatt, mint az orvosi hierarchia legalsó lépcsőfokán álló fiatal orvosok: bár az utóbbiak gondolják a leginkább, hogy a magyar egészségügy megreformálásra szorul, és többségükben támogatják is a betegeket érintő reformintézkedéseket, ugyanakkor ellenzik az orvosokat közvetlenül érintőket - ami érthető is, hiszen a létszámleépítések elsősorban a fiatal orvosokat sújthatták.
A pénz nem minden. Ezt bizonyítja az is, hogy az orvosok többsége igennel szavazna a vizitdíj és az ápolási díj eltörlésére vonatkozó népszavazási kérdésekre - még a háziorvosok is, akik pedig közvetlenül részesednek az előbbiből. Persze ez már vastagon politikai elkötelezettség kérdése is. Nehéz lenne megmondani, hogy a kormányzati intézkedések határozzák-e meg az orvosok pártszimpátiáit, vagy inkább arról van szó, hogy az eleve jobboldali kötődésű orvosok ideológiai alapon is ellenállnak a reformnak. Az mindenesetre tény, hogy a pártpreferencia kérdésre válaszolók háromnegyede valamelyik ellenzéki pártra szavazna.
