Eb-2012: alábecsülték a lengyelek a költségeket
A sztrádaépítéseket felügyelő állami szerv, az Országos Út- és Autópálya Főigazgatóság (GDDKiA) szerint 2012-ig összesen mintegy 3000 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat kellene megépíteni Lengyelországban. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, az állam úthálózata körülbelül több mint ötödével bővülne a következő öt esztendőben, a autópályák és gyorsforgalmi utak hossza pedig több mint négyszeresére nőne.
A problémát az okozza, hogy 2007 eleje óta rohamosan emelkednek az útépítés költségei. A drágulás 2007-ben eddig 12 százalék volt, de az év végére elérheti a 30 százalékot is. A GDDKiA becslése szerint csak a tervezett 900 kilométernyi autópálya mintegy 25 milliárd zlotyba (6,6 milliárd euróba) kerülhet.
A tervezett beruházások méretére és a növekvő árakra reagálva a lengyel kormány a közelmúltban bejelentette, hogy 15 milliárd zlotyval megemeli a 2012-ig útépítésre szánt keretet.
Nemcsak a közúti infrastruktúráját kell azonban fejlesztenie Lengyelországnak a 2012-es Európa-bajnokságig: a kontinensviadal előtt számos vasúti és reptéri beruházásra is szükség lesz. Becslések szerint öt éven belül mintegy 1600 kilométer vasutat kell modernizálni és több rendező városban ki kell építeni illetve fejleszteni kell az elővárosi vasúti-hálózatot. Ezen kívül mindenképp szükség lesz nyolc lengyelországi reptér bővítésére is.
Hasonló méretű beruházásokra készül Ukrajna is, s bár észak-keleti szomszédunknál még nem számoltak be a tervezett költségek várható növekedéséről, a magas kereslet feltehetőleg ott is felhajtja majd az alapanyagárakat és a béreket. Ukrajnában a tervek szerint az állam 10 milliárd dollárt költene a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, s Viktor Korzh az ország sportminisztere korábban arról számolt be, hogy további mintegy 8 milliárd dollárból valósulhatnak meg fejlesztések magántőkéből.
A kiegészítő infrastrukturális beruházások mellett jelentős összeget fordít a két rendező ország a sportlétesítmények fejlesztésére is. Korábban a Reuters arról számolt be, hogy Ukrajna és Lengyelország összesen kétmilliárd eurót (493 milliárd forintot) különített el a szükséges sportinfrastruktúra kialakítására, azóta a két állam azonban jelezte, hogy az eredetileg tervezett nyolc helyett 12 helyszínen rendeznék meg a kontinensviadalt.


