BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forma-1: Schumacher nélkül is jönnek a németek

Annak ellenére, hogy már tavaly is igen szép számban látogattak ki a száguldó cirkusz rajongói a Formula–1-es Magyar Nagydíjra, az idén eddig időarányosan még az egy évvel korábbinál is több jegyet adtak el elővételben az eseményre – mondta lapunknak Palik László, a Hungaroring Sport (HS) Zrt. elnöke.

Bár az eddig értékesített jegyek számából messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, hiszen ahogy általában, most is a helyszíni jegypénztáraknál dől el, sikerül-e elérni a 2006-ös nézőszámot, Palik László kiemelte: bízik benne, hogy a tavalyi 184 ezernél is több helyszíni néző megy ki augusztus első hétvégéjén a hazai versenypályára.

Korábban a legfontosabb kérdés az volt, hogy Michael Schumacher visszavonulása ellenére is eljönnek-e a Magyar Nagydíjra a német szurkolók, vagy – ahogy ez például Mika Häkkinen távozása alkalmával történt – a rajongott pilóta nélkül már nem követik a száguldó cirkuszt. Az eseményre évek óta Németországból érkeznek a legnagyobb számban, így a szervezőknek igen komoly érvágást okozott volna a német vendégek elmaradása.

Palik László jelezte: a korábbi félelmek alaptalannak bizonyultak, s úgy fest, a német jegyvásárlás marad a korábbi magas szinten. A HS elnöke hozzátette: a nézői összetétel az elmúlt évekhez képest az idén feltehetőleg két elemében változik jelentősebben. Egyrészt a BMW lengyel pilótája, Robert Kubica sikeres szereplésének köszönhetően valószínűleg nagy számban érkeznek majd szurkolók Lengyelországból, másrészt az elmúlt esztendők eredményes hazai marketingtevékenységének jóvoltából tovább nőhet a magyar vendégek száma is.

Nem valószínű ugyanakkor, hogy jelentősen megugrana a brit szurkolók száma az idén. Bár a száguldó cirkusz idei nagy felfedezettje, az újonc angol Lewis Hamilton most már biztosan világbajnok-esélyesként érkezik a Hungaroringre, honfitársainak jegyvásárlása, úgy fest, ebben az esztendőben még csak a Brit Nagydíjra korlátozódik. Könnyen elképzelhető ugyanakkor, hogy a következő években a Hungaroringre is több brit látogat el.

Palik László kiemelte: a HS az idén is folytatja aktív marketingkampányát, s ezúttal is számos újdonsággal szolgálnak a Formula–1 rajongóinak. A legfontosabb promóciós elem ebben az évben is a magyar közönséget célozza meg: az augusztus 4-i Omega-koncerttel – amelyet a mogyoródi pálya nagyparkolójában rendeznek meg – a szervezők új fogyasztói kört szeretnének elérni, s a hazai nézők számának további növekedését várják a rendezvénytől.

Nemcsak a jegyértékesítés, hanem a szállodai foglaltsági adatok is arra engednek következtetni, hogy legalább annyi külföldi érkezik hazánkba a Formaula–1 idején, mint egy esztendővel korábban. Parti János, a Danubius Hotels marketing- és értékesítési igazgatója lapunknak elmondta, hogy jelenleg a tavalyihoz hasonló mértékű, körülbelül 85 százalékos a társaság fővárosi szállodáinak a foglaltsága.

A 12 hotel fele lényegében már megtelt, s folyamatosan adják ki a szobákat a többi egységben is. A marketingigazgató kiemelte: úgy véli, 90 százalék fölött lesz a társaság szállodáinak telítettsége augusztus első hétvégéjén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.