Három kegyetlen igazság

A jövő energetikájával összefüggő tervek, vágyak kapcsán alapvető fontosságú a valóság feltérképezése. A közhiedelemmel ellentétben a megújuló energiák nem jelentenek megoldást valamennyi problémánkra: valójában a következő évtizedekben három kegyetlen igazság kavarja fel a globális energiarendszer állóvizét.

Valamennyien tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy az energia iránti globális igény egyre nő, de ennek mértéke még nem tudatosult bennünk.

Az első kegyetlen igazság éppen ez: a növekedés mértéke. 2050-ben az energiafelhasználás legkevesebb a mai kétszerese lesz. Ennek legfőbb okai: a lakosság számának növekedése hatról kilencmilliárdra, illetve a gazdasági fellendülés. Kína és India a fejlődésnek olyan szintjére jut, ahol az energia iránti igény hirtelen megugrik – az emberek megvásárolják első autójukat, első tévékészüléküket, először szállnak repülőgépre, egyre többet használják a közlekedési eszközöket, és mind több áramot fogyasztanak. E két ország lakosságának nagy része még soha nem ült repülőgépen! A változás üteme döbbenetes: a tavalyi kínai áramtermelés körülbelül annyival nőtt, mint Nagy-Britannia teljes áramtermelése.

A második kegyetlen igazság az, hogy a könnyen hozzáférhető olaj-, illetve a hagyományos olaj- és földgázforrások kiaknázása nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel. A probléma valójában nem a készletek hiánya – a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint körülbelül 20 000 milliárd hordónyi kitermeletlen olaj és földgáz van a földön. Ennek egy része hagyományos forrásokból nyerhető ki, egy része pedig nem hagyományos formákban lelhető fel, mint az olajpala és -homok. Elvileg ez a mennyiség elegendő lenne arra, hogy – a jelenlegi fogyasztás szintje mellett – még négyszáz évig energiával lásson el minket. Valójában azonban ennek kevesebb mint a fele termelhető ki a ma létező technológiával. Jelenleg a világon naponta 135 millió hordónyi olajat és földgázt termelnek. Az új műszaki megoldások révén ez a szám növelhető, de csak lépésről lépésre, és semmiképpen sem örökkön-örökké.

A harmadik kegyetlen igazság szerint a megnövekedett szénhasználat nagyobb szén-dioxid-kibocsátást eredményez, amely akár elfogadhatatlan szintre is nőhet. Az IEA szerint a szénhasználat mintegy 60 százalékkal bővülhet a következő húsz esztendőben, főként, hogy sok országnak ez az energiaforrás jelenti a biztonságos ellátást. Kína és India is szénkészlete kiaknázásával függhet kevésbé az olaj- és a gázimporttól. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol az áram több mint felét szénből állítják elő. Ennek az anyagnak az elégetése kétszer akkora szén-dioxid-kibocsátást eredményez, mint a földgázé. Ezen lehet ugyan segíteni a széngázosítással, de még ez sem oldja meg valamennyi problémánkat.

Az üvegházhatású gázokkal vívott harcunkban az egyik leglényegesebb kérdés a szén-dioxid kivonása a fosszilis tüzelőanyagokból, különösen a szénből. Ez ugyanakkor óriási kihívást is jelent: az üvegházhatású gázok szintjét az atmoszférában a tudósok által meghatározott felső határ, azaz 550 ppm (részecske/millió) alatt kell tartanunk. A Shell modellje szerint a szén-dioxid megkötését és tárolását a gazdagabb országokban működő szén- és gáztüzelésű erőművek 90 százalékában, míg a nem OECD-országokban működők 50 százalékában oldják meg 2050-re. Az idő sürget: egy évtizedbe telik a technológia tesztelése, s a nagyobb léptékű projektek csak azután indulhatnak.

Mi a helyzet a megújulókkal? A szél- és napenergiával? A megújulók részesedése a világ energiaportfóliójában a jelenlegi, rendkívül alacsony 1 százalékról körülbelül 30 százalékra nőhet az évszázad közepéig, például úgy, hogy a szélturbinák száma a mai harmincezerről akár egymillióra is emelkedhet. Eközben a teljesítményük is jóval nagyobb lesz, mint az eddig létesítetteké. Mindez természetesen azt is feltételezi, hogy a technológiai áttöréseknek köszönhetően sikerül a megújulók használatát költséghatékonyabbá tennünk. Azonban az energia fennmaradó 70 százaléka még akkor is fosszilis lesz. Ez ugyanakkor ellentmond annak, amit a közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak és az európaiak hisznek – a lakosság ugyanis azt gondolja, hogy 2050-re a megújulók átveszik a fosszilis tüzelőanyagok helyét. Ez egészen egyszerűen nem lesz így.

Minden autóban a benzin csupán 20 százalékát használjuk a jármű mozgatására; a repülőgépek felszállásakor az üzemanyag mindössze 8 százalékát hasznosítjuk; az erőművekben elégetett szénnek csupán 35 százalékából lesz áram.

Mi értelme így egyre több energiát termelni? Inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy az évszázad közepére megkétszerezzük az energiahasználat hatékonyságát. Ez nem lehetetlen, ha valóban hajlandók vagyunk foglalkozni a kérdéssel.

A világ energiarendszerének állóvize felkavarodik.

A kérdés csupán az, hogy mennyire.

Együttműködéssel jóval hatékonyabbak lehetünk, de ehhez az is kell, hogy a kormányok ne akadályokat állítsanak, hanem megfelelő szabályozást alakítsanak ki, a világpiac pedig pénzt és tudást fektessen a legjobb megoldásokba.

Ha ezt nem tesszük meg, a jövő generációi fizetik meg az árát.

Minden autóban a benzin csupán 20 százalékát használjuk a jármű mozgatására; a repülőgépek felszállásakor az üzemanyag mindössze 8 százalékát hasznosítjuk; az erőművekben elégetett szénnek csupán 35 százalékából lesz áram.

Mi értelme így egyre több energiát termelni? Inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy az évszázad közepére megkétszerezzük az energiahasználat hatékonyságát. Ez nem lehetetlen, ha valóban hajlandók vagyunk foglalkozni a kérdéssel.

A világ energiarendszerének állóvize felkavarodik.

A kérdés csupán az, hogy mennyire.

Együttműködéssel jóval hatékonyabbak lehetünk, de ehhez az is kell, hogy a kormányok ne akadályokat állítsanak, hanem megfelelő szabályozást alakítsanak ki, a világpiac pedig pénzt és tudást fektessen a legjobb megoldásokba.

Ha ezt nem tesszük meg, a jövő generációi fizetik meg az árát.-->