BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét újabb importőrnél a Hyundai

Tegnap kezdte meg működését a legújabb – három év alatt a harmadik – Hyundai-márkaképviselet Budapesten. A holland De Binckhorst Investment Company tulajdonában lévő, 750 millió forinttal bejegyzett Hyundai Holding Hungary Kft. vezetője augusztus elejétől Tüttő László, a General Motors Hungary korábbi flotta- és haszonjámű-értékesítési igazgatója lesz – értesült a Világgazdaság. Az új cég székhelye ugyanott van, ahol korábban a közvetlenül a dél-koreai autógyárhoz tartozott Hyundai Motor Hungary Kft.-é, ám annak koreai vezetői már nem vesznek részt az irányításban.

Amikor a Hyundai Motor két éve megkezdte működését, még az volt a terv, hogy az indulás évében 4000, 2006-ban 7000, az idén pedig már 10 000 gépkocsit értékesít a cég Magyarországon. Ezzel szemben 2005-ben 2088 autó eladását jelentették a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE), de elemzők szerint ez a dílereknek átadott nagykereskedelmi értékesítés lehet. Az elmúlt évben pedig már nem adott a képviselet adatokat a gépjárműimportőr-egyesületnek, viszont értesüléseink szerint az idei első öt hónapban 455 Hyundai személyautó és 25 haszonjármű kapott rendszámot.

Az importőrváltás egyik indoka tehát a márka magyarországi mélyrepülése lehet, s ezt az importőr honlapja is megerősíti. E szerint az ügyfelek rugalmasabb kiszolgálást, határozottabb márkajelenlétet és szélesebb körű szolgáltatást kapnak majd. Az ígéret alapját a szintén a De Binckhorst tulajdonában lévő AutoBinck Holding sok évtizedes szakmai tapasztalatai jelentik. A Hollandiában Mazda- és Hyundai-importőrként ismert cég már megvetette lábát Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban, és úgy tudjuk, utóbbiban kifejezetten eredményesen működik. Az AutoBinck regionális igazgatója, a cseh Richard Kopeczny irányítja jelenleg az új magyar leányvállalatot, hiszen – mint azt Henny van Dijk, a holland anyacég vezérigazgatója kijelentette – a csoport erőteljes növekedést tervez Közép-Európában. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.